Érdemes megcélozni a távolabbi piacokat is
A magyar export nyolcvan százaléka a nagyvállalatoktól származik, noha a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják az összes munkavállaló 85 százalékát, tájékoztatott a Népszav. Erről
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
A magyar export nyolcvan százaléka a nagyvállalatoktól származik, noha a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják az összes munkavállaló 85 százalékát, tájékoztatott a Népszav. Erről
Magyarország elkötelezett az ENSZ munkája iránt, továbbra is fontosnak tartja, hogy annak aktív részese legyen, valamint azt, hogy a tagállamok párbeszédet folytassanak egymással
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fontosnak tekinti, hogy a következő ukrajnai közigazgatási reform után is legyen magyar többségű járás Kárpátalján. A politikus erről
A Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége nemrégi kolozsvári ülésén úgy döntött, hogy bukaresti és budapesti irodát nyit a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlesztése
“Ázsiáról lemaradtunk, irány Afrika” Miközben a magyar kormányt és a külgazdasági vezetést számos bírálat érte az úgynevezett keleti nyitás kapcsán, addig a pozsonyi
Az új amerikai nagykövet érkezése jó lehetőség, hogy a magyar-amerikai politikai viszonyt visszaemeljük arra a kiváló szintre, amelyen a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok és a
Interjú Borbély Lászlóval, az RMDSZ politikai alelnökével Amint már az interjú címe is jelzi, az ellenzékbe vonult RMDSZ új helyzetéről, esetleges megújulásáról kérdeztük
Elemzők szerint túl éles a versenyhelyzet Politikai elemzők szerint valószínűtlen, hogy 2015-ben megegyezzenek egymással az erdélyi magyar politikai szervezetek. Az erdélyi magyar politikai
A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége újraválasztotta Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét a Régiók Bizottsága (RB) romániai delegációjába, tájékoztatott az MTI,
A magyar szakemberek is értékelik a párizsi terrortámadásról nyilvánosságra került és megkapott felvételeket, adatokat. A Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta: a támadók