Fidesz-kongresszus, december 13-án
December 13-án tartja a párizsi merényletek miatt elhalasztott, huszonhatodik, tisztújító kongresszusát a Fidesz. A Magyar Idők című napilap erről szóló információját a kormánypárt
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
December 13-án tartja a párizsi merényletek miatt elhalasztott, huszonhatodik, tisztújító kongresszusát a Fidesz. A Magyar Idők című napilap erről szóló információját a kormánypárt
Székely zászlót avattak nemrég Debrecenben, az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a magyar kormány minden fórumon és minden eszközzel támogatja a székelyek
Vitát váltott ki a kolozsvári magyar közéletben, hogy az ifjúsági főváros programsorozata keretében nemrég divatbemutatót tartottak a felújított Farkas utcai református templomban.
A kisebbségekre erőforrásként és nem fenyegetésként kell tekinteni, a kormányzatoknak együtt kell működniük a kisebbségekkel, egyebek között ezt hangsúlyozza a V4+ visegrádi nemzetközi
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek, jelentette
A szórványban élők felelőssége, hogy éljenek a törvény adta lehetőségeikkel, és ha ez nem működik, akkor fogalmazzák meg elvárásaikat, amelyeket a magyar politika