
Ez év május 9-én, Nagyszebenben az Európai Unió állam-, illetve kormányfői informális találkozót tartottak.
Az informális csúcstalálkozót Klaus Iohannis államfő látta vendégül.
A nagyszebeni találkozón az uniós tagországok állam- és kormányfői, valamint Jean-Cluade Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke vett részt.
Az Európai Unió államfői közös felhívásban tettek hitet az erős és integrált Európa mellett, és arra buzdították az európai polgárokat, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson.
A résztvevők megvitatták az EU politikai céljait, és elkészitették a következő öt évre szóló stratégiai menetrendet, amelyet az Európai Tanács a jövő hónapban fogad el.
Az európai uniós vezetők a nagyszebeni informális csúcsértekezleten elfogadtak egy 10 pontos nyilatkozatot is, amelyben többek közt vállalják, hogy „egyetlen Európát fognak védelmezni”.
Forrás: MTI
Foto:Transindex
Average Rating