0 0
Read Time:2 Minute, 57 Second
6-7-3-thumb-large-thumb-medium
Forrás: links.org.au

Alekszisz Ciprasz, a görög szélsőbaloldali Sziriza párt vezetője, a január 25-re kiírt választások fő esélyese azt hangoztatta, hogy pártjának győzelme elindítja majd a “szükséges változásokat” Európában, tájékozztatott a magyarországi média.

Ciprasz nemrég Athénban mondott beszédében hangsúlyozta, hogy “a szükséges változások itt kezdődnek, Görögországban”. Az utóbbi idők közvélemény-kutatásaiban a jelenlegi fő kormánypártot több mint 3 ponttal megelőző párt vezetője a lehetséges “követők” közül az első helyen Spanyolországot nevezte meg – ahol a Podemos párt jelentősen előretört az utóbbi hónapokban, s ahol idén szintén választások lesznek -, majd Írországot említette. “Kemény tárgyalások révén garantáljuk országunk valóban méltányos részvételét az euróövezetben” – mondta, hozzátéve, hogy “véget kell vetnünk a megszorításoknak”. Ciprasz korábban azt ígérte, hogy visszacsinálja a nemzetközi hitelezők által Görögországra kényszerített reformokat, és újratárgyalja a mentőcsomag-egyezményt.

Az európai uniós vezetők arra intik Görögországot, hogy ne változtasson irányvonalán, ne mondjon le a reformokról. A Der Spiegel című német hetilap azonban legutóbbi számában már azt írja, hogy Angela Merkel német kancellár kész elengedni Görögországot az eurózónából, amennyiben az új athéni kormány elveti a megszorító intézkedéseket. “A német kormány csaknem elkerülhetetlennek tartja a (görög) kilépést az euróövezetből, ha a választások után Alekszisz Ciprasz ellenzéki vezér vezeti a kormányt, az lemond a költségvetési fegyelemről, és nem fizeti vissza az ország adósságait” – írja internetes oldalán a Der Spiegel a berlini kormányhoz közeli forrásokat idézve.

Az Elefterosz Tiposz című görög napilap vasárnapi számában közölt felmérés adatai szerint a Sziriza 30,4 százalékot kapna, ha ezen a vasárnapon lennének a választások, szemben a december közepi 27,1 százalékkal. Előnye ezzel mindamellett 3,1 százalékra csökkent a december közepén mért 3,4 százalékról a kormányzó konzervatív Új Demokrácia párt előtt.

 Londoni elemzők szerint nem lehet kizárni Görögország távozását az euróövezetből

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem lehet kizárni, hogy a belpolitikai válságtól sújtott Görögország távozik az euróövezetből. Citybeli elemzői vélemények szerint Görögország ezt most kedvezőbb körülmények között megtehetné, mint néhány évvel ezelőtt, bár a következmények ezúttal is súlyosak lennének.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays közgazdászai több forgatókönyvet is összeállítottak a várható fejleményekről annak nyomán, hogy a görög parlament a múlt héten nem tudott új államfőt választani, és ezért előre hozott parlamenti választásokat kell tartani Görögországban.

A Barclays londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy a választások esélyesének tekintett – a takarékossági szigor politikájának folytatását elvető – Sziriza párt sem hangoztat már olyan felhívásokat, hogy Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből, ám a ház szerint a jelenlegi körülmények közepette nem lehet teljesen esélytelennek tekinteni egy ilyen fejleményt.

A cég szerint ebben a kérdésben Németország álláspontja döntő fontosságú lesz. A Barclays elemzői kiemelik, hogy 2012-ben még a német hatóságok is komoly esélyűnek tartották Görögország távozását a valutaunióból.

Más nagy londoni házak sem zárják ki azonban Görögország távozását az euróövezetből.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzői 2015-re szóló globális előrejelzésükben döntő jelentőségűnek nevezték az idei évet az euróövezet szempontjából, mivel szerintük ez lehet az az év, amikor “legalább egy” tagállam elhagyja a valutauniót.

Véleményük szerint azonban az előre hozott görögországi választások, és az a tény, hogy közvélemény-kutatásokat a Sziriza párt vezeti, megnöveli a “Grexit-forgatókönyv” idei megvalósulásának esélyét.

A “Greece” (Görögország) és az “exit” szavakból összegyúrt műszó a görög adósságválság mélypontján honosodott meg a londoni elemzői szakzsargonban. Akkoriban a City elemzői közössége gyakorlatilag fenntarthatatlannak ítélte Görögország euróövezeti tagságát, és egyöntetűen azt jósolta, hogy Görögország hamarosan távozik a valutaunióból. Ez a lehetőség hosszabb idő óta most először merült fel ismét elképzelhető forgatókönyvként egyszerre több londoni befektetési és elemzőcég prognózisaiban.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.