A vesztegzár ideje alatt megszervezett romániai magyar távoktatást a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nemrég kiadott közleményében keményen birálta, elmarasztalva ezáltal a román állam egyes, kisebbségi oktatásáért felelős intézményeinek és struktúráinak ezirányú tevékenységét. A mozgalom közleménye egész sor reagálást váltott ki magyar körökben, melyek szerint a CEMO állitásai teljesen alaptalanok.
Az iskolalátogatásokat betiltó rendelkezés nyomán kialakult tanrendről Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár kérésünkre megküldte a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet hivatalos álláspontját:
A CEMO – Civil Elkötelezettség Mozgalom rágalmazó közleményének kiadása előtt semmilyen formában nem vette fel a kapcsolatot a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinettel; és az általuk kiadott, a romániai magyar távoktatásra vonatkozó részben állított szubjektív véleménytől teljes mértékben elhatárolódunk.
Az RMDSZ, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet és a Magyar Szülők Szövetsége kezdeményezésére a Román Közszolgálati Televízió jóvoltából március 30-ától a TVR3, a Marosvásárhelyi TVR és a Kolozsvári TVR sugározza a magyar VIII. és XII. Osztályos diákok számára a TeleSuli műsort, amely a vesztegzár idején próbál segíteni a tanulóknak felkészülni a nyolcadikosok cikluszáró vizsgájára és az érettségire. A tévésleckék online utólag is visszanézhetőek YouTube-on, valamint a PowerPoint-os bemutatók is elérhetőek a diákok számára a telesuli.rmdsz.ro honlapon.
A politikusi és szakpolitikusi közbenjárás mellett a TeleSuli magyarnyelvű kiadását elsősorban az a protokollum tette lehetővé, amely az Oktatási és Kutatási Minisztérium és a Román Közszolgálati Televízió között köttetett. A kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet indítványozására ebbe külön belefoglalták a TeleSuli magyar verziójára vonatkozó részt is. Így a TVR3, a Marosvásárhelyi TVR és a Kolozsvári TVR által sugárzott TeleSuli az Oktatási és Kutatási Minisztérium akkreditált oktatási műsora.
A május 1-jéig adásba kerülő tévésleckék felvételei a Marosvásárhelyi TVR stúdiójában zajlottak Maros megyei pedagógusok közreműködésével, ezt követően pedig terveink szerint a Kolozsvári TVR stúdiójában folytatódnak majd helyi tanárok bevonásával, aminek szervezési, koordinálási munkálatait szintén a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet bonyolítja le.
Hogy a magyar közösség tagjai egyénenként és szervezetileg is segítik ezt a munkát, örvendetes és köszönetre ad okot, ugyanakkor az ő pozitív hozzáállásuk és tettrekészségük kiegészíti, nem pedig helyettesíti a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet munkáját. Ebben a kritikus időszakban minden kezdeményezés felbecsülhetetlen értékű, ezért is üdvözöltük a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és Hargita Megye Tanácsa SuliTV8 programját, amelyben az Erdély TV-vel, a Hargita Stúdióval, Hargita és Kovászna Megye Tanfelügyelőségével, valamint a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házával együttműködve készítenek oktatási videóanyagokat magyar nyolcadik osztályos diákoknak a vizsgatantárgyakból. Továbbá a Bihar megyei pedagógusok online leckéit is felkaroltuk, amelyek több platformon is elérhetőek:
https://erhangja.ro/tavoktatas, https://www.youtube.com/channel/UCqRg1iqCBDLmkeramj6zgFQ/playlists.
Ezeket az oktatási anyagokat folyamatosan megosztjuk a Romániai Magyar Oktatás Facebook-oldalon, és eljuttatjuk a főtanfelügyelőknek, főtanfelügyelő-helyetteseknek, tanfelügyelőknek, hogy ők továbbküldhessék az iskoláknak, hogy minél több diák és pedagógus előnyére válhasson.
Meggyőződésünk, hogy diákjainknak elsősorban saját pedagógusaik tudnak leginkább segíteni a vizsgákra való felkészülésben, hiszen ők ismerik leginkább tanulóik tudásszintjét és tanulási stílusát. Tapasztalataink alapján a romániai magyar tanárok jelentős százaléka tartja a vesztegzár ideje alatt a kapcsolatot a diákjaival, és gondoskodik azok szintentartásáról, fejlődéséről. Ugyanakkor hisszük, hogy az országos kiterjesztésű tévésleckék is pozitívan hozzájárulnak majd diákjaink tanulmányi előmeneteléhez.
Az Oktatási és Kutatási Minisztérium az idén vizsgázó nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak teszteket töltött fel a http://rocnee.eu/testeantrenament/ honlapra, újabb lehetőséget biztosítva számukra a gyakorlásra. Az Országos Értékelési és Vizsgaközponttal együttműködve kidolgozott feladatlapok a tételmodellek mintájára készültek, így ezek megoldása hozzásegítheti a tanulókat a vizsgán való jó eredmények eléréséhez.
Örvendetes, hogy magyarnyelv és irodalomból is készültek feladatsorok mind a VIII., mind a XII. Osztályos diákok számára.
A tételek jelentős száma és azoknak hirtelenel készülte miatt a különböző tantárgyakból nem voltak elérhetőek a feladatsorok magyarnyelven, ebben kértük önkéntes pedagógusoksegítségét.
A kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet felhívására, amelyet a főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek és tanfelügyelőkj uttattak el a pedagógusokhoz, rekord idő alatt több mint 100 vállalkozó szellemű tanár jelentkezett, akiknek áldozatos fordítói munkája révén a 110 tételből már több mint 100 elérhető magyar nyelven az alábbi linken (amelynek tartalma folyamatosan bővül):
https://drive.google.com/drive/folders/1pbZzzgkr63QA4q1elsULdank2GMIWMqT?usp=sharing
Ennek a kezdeményezésnek kapcsán is számos pozitív visszajelzést kaptunk tanároktól és diákoktól egyaránt, akik így semmiféle hátrányos megkülönböztetésnek nem elszenvedői a vesztegzár ideje alatt, ami a taníttatásukat illeti. A kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet eddig és ezután is ezt tűzi ki tevékenysége fő céljául, amit a politikai érdekképviseletünkkel és civil szervezetekkel összefogva tud megvalósítani. Hisszük és valljuk, hogy együtt, egymásért dolgozva, nem pedig versengve és széthúzva érvényesíthetjük jogainkat.
Foto:hatarok-nelkul.com
Average Rating