Jobbikos önkormányzati képviselő, több jelenleg is aktív Jobbik-tag, valamint egykori gárdisták is részt vettek tegnap azon a gyűlésen, ahol a megjelentek egy új radikális egyesület létrehozását kezdeményezték. A nyírturai találkozó – amelyet a település korábbi jobbikos alapszervezetének elnöke hirdetett meg – pár tucat nemzeti érzelmű érdeklődőt vonzott. Az egésznapos rendezvényen felszólalók arról beszéltek, a párt felhasználta, kihasználta, majd hátrahagyta őket, és aki szembement a vezetés akaratával, azt egzisztenciálisan ellehetetlenítették.
Az egykor szebb napokat is megélt Jobbikból kiábrándult korábbi alapszervezeti vezetők, sőt a pártban még most is tagságot vállalók is megjelentek tegnap Nyírtura mellett, hogy a nemzeti radikálisokat képviselve egy új egység létrehozását támogassák. Gulyás Géza, a rendezvény szervezője – aki egyébként korábban a párt helyi alapszervezetének elnöke volt – közölte: rendelkezésre áll egy teljesen üzemképes egyesület, amelyet bármikor át lehet venni, és akár már holnap bejegyzett szervezetként építhetnek újjá egy nemzeti egységet.
– Azért gyűltünk össze, mert főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Hajdú-Bihar megyében sokan vagyunk, akik csalódtunk a Jobbikban, és ma már tudjuk, hogy ez a párt se nem radikális, se nem nemzeti. – A kérdés az, beletörődjünk-e abba, hogy a radikális vonalat senki nem képviseli, vagy fogjunk össze és adjunk valamilyen alternatívát? – fogalmazott a szervező. Gulyás Géza elismerte: több résztvevőre számítottak, azonban a családias hangulat garantálja az egymás közti bizalmat. – Idegen nincs köztünk, így áruló sem lehet – tette hozzá.
Ulics Erika, a Jobbik egykori tagja azt a kérdést feszegette, ha létrehoznak egy egyesületet, abból legyen-e párt, és megmérettessék-e magukat a jövő évi országgyűlési választásokon. – Megítélésem szerint egyelőre észszerűbb, hogy egy egyesület által támogatva induljunk a 2019-es önkormányzati választásokon – fogalmazott Ulics Erika, aki szerint 2022-re, mikor már országos szinten is ismertek lehetnek, párttá lehet alakulni. Szavai szerint az embereknek rettenetesen elegük van a politikából, nehéz őket mozdítani, ezért is lenne jobb egyesületként képviselni a radikalizmust.
A jelenlévők közül többen is csalódottságuknak és kiábrándultságuknak adtak hangot. A Jobbik egyik volt alpolgármestere arról beszélt, Vona Gábor pártja felhasználta, kihasználta, majd hátrahagyta őket. – A hitünket, az energiánkat, a lelkesedésünket lopta meg a Jobbik – állította.
A megjelentek nagy része, köztük a Jobbik több aktív tagja is amellett foglalt állást, hogy szükség van egy nemzeti szervezetre, így támogatták a kezdeményezést.
A Betyársereg politikai szárnya, valamint az Identitesz által meghirdetett szombati rendezvényről Ulics Erika annyit mondott: örül annak, hogy többen ébredeznek, ugyanakkor fenntartásai vannak a Betyársereg kapcsán, mivel Vona Gábor évértékelőjén ők biztosították a helyszínt, miközben a volt gárdisták próbálták visszakérni a pártelnök gárdamellényét.
Forrás: Magyar Idők
Foto: Magyar Idők
Average Rating