A magyar kultúra napja Bukarestben, a Calvineum-ban

1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz szövegét, Szatmárcsekén. Ebből az alkalomból verses-zenés műsorral tisztelegtünk a Calvineumban, az egyetemes imahét vasárnapján, január 2o-án.

Az ünnepi műsor kezdetén Zsold Béla lelkipásztor köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. Hangsúlyozta az évforduló fontosságát és a rendezvény jelentőségét, e sorok írója pedig szervezőként így folytatta:

„Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések mindig alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző szellemi és tárgyi értékeinket.

Ebben a rohanó világban egyre nagyobb szükség van a kölcsönös megismerésre ahhoz, hogy minél jobban megismerjuk társainkat és kezet nyújtsunk egymásnak. Ebben a kölcsönös megismerésben pedig fontos szerepet játszik a kultúra, az anyanyelv, az irodalom, a költészet, a vers – amelynek üzenetével egymás lelki világát gazdagíthatjuk. Megmaradni és maradandót alkotni csak úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, ha van elképzelésünk a jövőről, ha összefogunk.

A Magyar Kultúra Napja előtt leginkább a magyar nyelv szeretetét, tiszteletét kifejező költeményekkel tiszteleghetünk, s most főként Kölcsey soraival. A Magyar Kultúra Napjának névadó sorait, Nagy Andrea, a bukaresti Ady Endre Líceum diákja adta elő.”

„A kultúrák hordozói elsősorban a nyelv, az anyanyelv, mert a nyelv világot teremt, amelyhez az ember alkalmazkodik. – folytattam gondolataimat a szavalat után. Ebben benne van az az elv is, hogy a nyelv a beszélő közösség számára viselkedési forma, vagyis a nyelv nemcsak a beszéd „eszköze”, hanem a „lét” kifejeződése is. Minden népnek, minden kisebbségnek joga van a saját nyelvén való önkifejezéshez, saját kultúrájának és hagyományainak megőrzéséhez és ápolásához.

Értékeink legnagyobb kincse az anyanyelv, hiszen ”teljes birtokában lenni a nyelvnek, amelyet a nép beszél: ez az első és elengedhetetlen feltétel” szellemi-kulturális kiteljesülésünkhöz.

Gondoljunk arra, hogy minden nemzet létrehozta saját kultúráját. A magyarság is. Számára a legnagyobb szellemi kincs maga a magyar nyelv, amely nem pusztán a kommunikációnak, a megértésnek az eszköze. A nyelvben ott van a történelem is. Széchenyi Istvánt idézve: “Nyelvében él a nemzet.” Másfelől, ime egy nagyon érdekes, filológiai, irodalomtörténeti tapasztalat. Ahhoz, hogy a magyar kultúra gazdag kincsestárából naponta meríteni tudjunk, naponta meg tudjuk élni azokat az élményeket és tanításokat, amelyeket a zene, az irodalom, a néptánc, a népzene, a színház, a vallás közvetíteni tud számunkra, fontos, hogy legyenek magyar tanintézményeink és pedagógusok, templomok és lelkészek, színházak és színészek, tudósok, művészek, kiváló szakemberek és művelt ifjú nemzedék, mert Kodály Zoltán zeneszerzőnk szavaival élve „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.”

Ennek bizonyítéka volt a bukaresti Barátok Temploma magyar énekkarának fellépése is, amely világi és vallási dalokat adott elő.

„Január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett.” – hangsúlyozta Kissné Hlatki Katalin, Magyarország bukaresti Nagykövetségének diplomatája, majd így folytatta köszöntőjét: „Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Nem csak a magyar sors, történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött – tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező – kultúra is.

A magyar kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, a múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk, értékeink, és emberségünk adja. Magyarságtudatunkat erősíteni, értékeinket megőrizni és gazdagítani, anyanyelvünket továbbadni pedig úgy tudjuk, ha anyanyelvünkön szerzünk széleskörű tudást, anyanyelven szól az ige, és gyermekeinket is úgy neveljük, hogy nemzeti hovatartozásukat büszkén vállalják, vigyék tovább és ápolják hagyományainkat. A történelem ugyan szétválasztotta és szétszórta, de a kultúrájuk megtartja a magyarokat, ezért a magyarság nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete. A kultúra több mint tudás és műveltség, az életet szabályozó alapelvek összessége és az önvédelem legerősebb eszköze, amely megtartja a közösséget, de csak ha a közösség is megtartja a kultúráját. Németh László így fogalmazott. „A kultúra nem ismerethalmaz, amelyet zsákolnak, tengelyen vagy hajón átszállítanak a szomszéd országba. A kultúra egy nagy néptest életében kialakult szellemi és erkölcsi szokásjog: ízlés, etikett, gondolkozásmód, amelyben éppolyan otthonosan kell éreznünk magunkat, mint a bőrünkben. A műveltség nem ünneplő ruha, melyet hordani kell. A műveltség a helytállás eszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.” – zárta gondolatait a magyar diplomata.

Végezetül, de nem utolsó sorban, a következőket hangsúlyoztam: „A magyar kultúra napján ünnepeljünk abban a szellemben, hogy hinni tudunk önmagunkban, nemzetünkben, s ne csak e jeles napon tegyünk anyanyelvünk, kultúránk továbbadásáért és a világ harmóniájáért, hanem „minden nap tégy egy kicsit OTT, ahol vagy” azért, hogy magyar közösségeinkben, a jövőben is összetartó, igaz szeretettel ünnepelhessük a magyar kultúra napját. S ehhez „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”,  ahogyan Reményik Sándor írta Templom és iskola című költeményében.

Nagy Éva – gondnok

Calvineum, Bukarest

One thought on “A magyar kultúra napja Bukarestben, a Calvineum-ban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.