Az erdélyi magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról, valamint az autonómiatörekvések helyzetéről tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel. Az Országgyűlés Sajtóirodájának az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a házelnök parlamenti hivatalában fogadta Toró T. Tibor pártelnököt és Szilágyi Zsolt alelnököt, a néppárt államfőjelöltjét. A tájékoztatás szerint Toró T. Tibor a romániai elnökválasztás fejleményeiről, a támogató aláírások összegyűjtésének üteméről és az erdélyi magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról, valamint az autonómiatörekvések helyzetéről tájékoztatta a házelnököt. Szilágyi Zsolt az autonómiapárti erők együttműködésének szükségességét hangsúlyozta a választási kampány során. A sajtóiroda közlése szerint Kövér László egyetértett azzal, hogy az autonómia európai gondolatát meg kell jeleníteni a kampány során, és támogatásáról biztosított minden olyan kezdeményezést, amely a magyar közösségek önrendelkezésének ügyét szolgálja, mutat rá a közlemény.
Az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttségét Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke si fogadta, Budapesten. A találkozón a Néppártot Toró T. Tibor elnök, Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje és Csomortányi István Bihar megyei elnök képviselte. Elsősorban kül- és nemzetpolitikai aktualitások képezték a beszélgetés tárgyát. Németh Zsolt az ukrajnai válság fejleményeiről tájékoztatta a Néppárt képviselőit, különös tekintettel a kárpátaljai magyarok aggasztó helyzetére. Toró T. Tibor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a válság egyetlen békés megoldásának útja az autonómiák közjogi rendszerének biztosítása.
A novemberi államfőválasztás vonatkozásában Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy olyan eredményt hoz, amelynek nyomán újra konstruktív párbeszéd alakulhat ki Bukarest és Budapest között. A külügyi bizottság elnöke ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy jó ütemben gyűlnek a Szilágyi Zsolt jelöléséhez szükséges aláírások, és sikeres szereplést kívánt a Néppárt jelöltjének a megméretkezésen, közölte az MTI.
Average Rating