0 0
Read Time:1 Minute, 36 Second

szntintroA Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy esetleges román-magyar tárgyaláson, amelyik a magyar autonómiatörekvésekről szólna, Magyarország képviselőinek is helyet kellene biztosítani.
Az erdélyi magyar sajtó a román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről cikkezett, annak nyomán, hogy állitólag, a román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között.
A PER közvetítésével, 1993-ban ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (2001-től Szociáldemokrata Párt) egyes politikusai. Az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a szövetség meghatalmazásával. Az akkori tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig  a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.

 Az SZNT közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviseltetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Ez utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román, és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást. „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlenek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről szóló egyeztetésre úgy kerüljön sor, hogy arról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik” – hangzik az SZNT közleményében. A Székely Nemzeti  Tanács úgy ítélte meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, és a háromszintű autonómia-koncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.