0 0
Read Time:46 Second

A Maros Megyei Tanács vezetése február 14-én, hétfőn, a marosvásárhelyi Közigazgatási Palotában fogadta Szijjártó Péter külügyminiszter és a kíséretében lévő küldöttséget.

A találkozón részt vett Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere, aki a megbeszélések végén Facebook oldalán közölt bejegyzésében ezt írta: „A találkozó témái között fontos szerepet kapott mind a magyarországi országgyűlési választás, mind a romániai népszámlálás. Mindkét esetben nagy felelősség hárul ránk. Biztosítottuk a miniszter úrat arról, hogy a Maros megyei RMDSZ szervezete kiveszi a részét a magyaroszági választások előkészítésében. Erőteljes kampánnyal tervezzük bátorítani azokat, akik még nem regisztráltak a magyarországi választásokra, hogy tegyék ezt meg mielőbb, ugyanakkor, amint a korábbi alkalmak során is megtettük, segítséget nyújtunk a választási leválcsomagok konzulátusokra való eljuttatásában is. Másrészt, a miniszter úr hangsúlyozta, hogy a magyaroszági beruházások mellett, a magyar kormány mindig is figyelmet fordított a határon túli magyar közösségek fejlesztésére is, és biztosított arról, hogy ez a jövőben is így marad”.

Forrás: facebook.com

Foto: zi-de-zi.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.