0 0
Read Time:2 Minute, 54 Second


Budapesten vasárnap nyílik meg a Zsidó Világkongresszus (WJC) 14. plenáris ülése. A háromnapos tanácskozás vitáinak középpontjában a világ zsidóságát aggasztó kérdések állnak majd, az antiszemitizmus erősödése, a neonáci mozgalmak terjedése. Áttekintik a közel-keleti helyzet alakulását is. A díszvacsorán beszédet mond Orbán Viktor magyar kormányfő,  izraeli energia- és vízügyi miniszter, volt külügyminiszter. A hétfői program nyitószónoka Guido Westerwelle német külügyminiszter lesz, s a szabad vallásgyakorlásról szóló panelvitában felszólal Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is. Megválasztják a WJC új vezetését is. Az ülés előtt Ilan Mort, Izrael Állam budapesti nagykövetét kérdeztük.
Riporter: Mi a jelentősége annak, hogy Magyarországon rendezik meg a Zsidó Világkongresszus tanácskozását?
Ilan Mor: Nagyon fontosnak tartom a találkozó időzítését. A Tel Aviv-i Egyetemen működő Kantor-központ legutóbbi jelentése azt mutatja, hogy erősödik az antiszemitizmus világszerte és Európában. Magyarország is szerepel e jelentésben. Az, hogy e viharok közepette Budapesten tanácskozik a világ legnagyobb zsidó szervezete, a Zsidó Világkongresszus mintegy ötszáz vezető képviselője, kettős üzenetet hordoz. Egyfelől a résztvevők támogatásukról és szolidaritásukról biztosítják a magyar zsidó közösséget, Európa harmadik legnagyobb zsidó közösségét. Másfelől megmutatja azt is, hogy a magyar kormány kész foglalkozni ezzel a nehéz kérdéssel, az antiszemitizmus súlyos problémájával. Gratulálok a tanácskozás résztvevőinek, hogy készek kifejezni szolidaritásukat magyar testvéreinkkel.
Riporter: Milyen állásfoglalást vár a magyar kormánytól?
Ilan Mor: A magyar kormány azzal, hogy vállalta a vendéglátó szerepet, bizonyította, hogy komolyan veszi az antiszemitizmus problémáját, s mindent megtesz azért, hogy ez a konferencia a legnagyobb rendben bonyolódjon le. Tudom, a szélsőjobboldali, antiszemita érzelmű embereknek nem tetszik, hogy ilyen nagyszabású világtalálkozó szerveződik Budapesten, s készülődnek a megzavarására. Úgy látom, a magyar kormány elkötelezett, hogy ez az antiszemita kisebbség ne tudja ráerőltetni akaratát a magyarok békeszerető többségére, s a konferencia idején ne hallathassa a hangját. Azt remélem, a kormány nem engedi, hogy a gyűlölet hangja elhomályosítsa e fontos tanácskozás mondanivalóját.
Riporter: Az Orbán-kormány gyakran különböző hangon szólal meg különféle közönség előtt, Ön szerint a jövőben változhat ez?
Ilan Mor: Azt remélem, hogy ez a tanácskozás új kezdetet jelent majd, új párbeszéd kezdődik az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságáról. A konferencia segíthet abban, hogy a jövőben a magyar kormány még több erőfeszítést tesz, még eltökéltebben harcol majd a rasszizmus, az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség megnyilvánulásai ellen.
Riporter: Orbán Viktor a Jediót Ahronótnak adott interjújában elkötelezte magát, hogy nem lép koalícióra a Jobbikkal. Számít rá, hogy a kormányfő megerősíti ezt vasárnapi beszédében?
Ilan Mor: Nem tudhatom, mit tartalmaz majd a miniszterelnök beszéde. Úgy vélem, az interjúban nagyon fontos üzenetek hangzottak el a magyar zsidóság felé, Izrael állam és a világ felé. Az az ígéret, hogy a kormányzó párt nem működik együtt, s nem lép koalícióra a Jobbikkal, igen fontos kötelezettségvállalás, amit az emberek majd számon kérhetnek a következő választások után. Remélem, amikor a magyar kormányfő felszólal a Zsidó Világkongresszus plénuma előtt, felhasználja ezt az alkalmat, hogy elmondja, mit gondol e problémákról, s hasonló szellemben beszél majd.
Riporter: Hírek szerint vezető ellenzéki személyiségek, köztük Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is meghívást kaptak a díszvacsorára. Meg tudja ezt erősíteni?
Ilan Mor: Erre nem tudok válaszolni, magam is vendégként, a volt külügyminiszter vezette izraeli delegáció tagjaként leszek jelen. Szeretném azonban megjegyezni, hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus problémája olyan jelenség, amelyet nem szabadna pártpolitikához kötni. Ez a tanácskozás a napi politika felett álló, univerzális üzenetet hordoz, nem lenne jó, ha bal- és jobboldali csatározások színtere lenne. Nem országokat állítunk pellengérre, hanem egy jelenséget. Az antiszemitizmus elleni küzdelemben minden politikai erőnek részt kell vállalnia.(www.nepszava.hu– 2013. május 4)
Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.