0 0
Read Time:1 Minute, 23 Second
SolteszMiklos_lead
Forrás:magyarhirlap.hu

Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és egyes erdélyi oktatási intézményeknek nyújtott támogatásról számolt be szombaton, január 9-én, egy gyimesfelsőloki sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, tájékoztatott az MTI.

    Soltész Miklós elmondta, a magyar kormány idén mintegy 110 millió forinttal támogatja az erdélyi épített örökség megőrzését, és mintegy 90 millió forintot szán erdélyi közösségi célú programokra. Az igényléseket már összesítették, azok elbírálása folyamatban van – tette hozzá.

    Az államtitkár szerint a két támogatási területen az elmúlt két évben 210 millió forint, illetve 161 millió forint támogatás jutott az erdélyi intézményeknek. Megannyi erdélyi műemléktemplom, parókia ebből a támogatásból újult meg, és ebből a forrásból jutott támogatás olyan programokra is, amelyek az erdélyi magyar közösségek identitástudatának az erősítését szolgálták.

    Az Emmi államtitkára bejelentette, hogy 2016-ban is folytatódik két egyházi kötődésű erdélyi iskola támogatása. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium 2014-ben átadott tornaterme alagsorába tervezett úszómedence megépítéséhez nyújt 50 millió forint támogatást a tárca, a református egyház felügyelete alatt működő nagyszalontai Arany János Gimnázium pedig idén 100 millió forintot kap a megkezdett építkezés befejezésére. A gyimesfelsőloki tanintézet eddig mintegy 350 millió forint, a nagyszalontai pedig mintegy 560 millió forint magyar állami támogatást kapott – tette hozzá az államtitkár.

    A sajtótájékoztatón Berszán Lajos atya, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium létrehozója örömmel újságolta, hogy a 22 éve alapított intézmény egykori diákjai közül három pap, három orvos, két doktorátussal is rendelkező vegyész, egy színész került ki, és 16 egykori diákjuk tanít ma a Gyimes-völgy településeinek az iskoláiban, négyen éppen az Árpád-házi Szent Erzsébet gimnáziumban.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.