Read Time:2 Minute, 18 Second
A gazdasági válsággal küzdő Európában, a növekvő társadalmi nyugatlanság közepette egyre inkább teret hódítanak a független nemzetállamok kialakítására törő irányzatok. Mi több, egyre többen megkérdőjelezik a közös európai eszmét, az Európai Unió jelenlegi felépítését. Ilyen körülmények között, 2012 április 1-én az Európai Unió megteremtette a lehetőséget arra, hogy állampolgárai közvetlenül javasolhassák az Európai Bizottságnak azt, hogy az emberek által lényegesnek tartott kérdésekben szülessenek jogszabályok. Igy, az európai kisebbségvédelem hatékonyabbá tétele érdekében létrehozták az Európai Polgári Kezdeményezés. E kezdeményzést megalkotó EU-rendelet értelmében legalább 7 tagállam összesen egymillió állampolgára kérheti az Európai Bizottságot arra, hogy jogszabály alkotására javaslatot tegyen. A polgári kezdeményezés megszervezéséhez legalább hét különböző tagállam polgáraiból álló polgári bizottság alapítása szükséges. A szabályok szerint egy év alatt kell összegyűjteni az egymillió aláírást. E lehetőséggel élve egyik katalán szervezet (Az Európai Polgárok Nemzetközi Bizottsága –ICEC), 2012 december 4-én benyújtotta „Az önrendelkezéshez való jog megerősitése az EU-törvénykezésben” elnevezésű polgári kezdeményezést, melynek bejegyzését az Európai Unió ez év kezdetén elutasitotta, mivel a javasolt polgári kezdeményezés tárgya nem tartozott az Európai Bizottsag jogalkotói körébe.
A visszautasitott katalán-kezdeményezésről kikértük Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének, és Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének véleményét is. Mindkét szervezet elnöke hirportálunknak megerősitette, hogy a katalán-kezdeményezés, amelyet az Európai Bizottság jogi szolgálata visszautasitott, a jogi szolgálat értelmezésében nem tartozott az uniós szerződések hatálya alá. Másrészt, az Európai Pogári Kezdeményezés terén az EMNP és az RMDSZ közötti együttreműködésről Szilágyi Zsolt kifejtette: „Sajnos, az RMDSZ külön úton indult. Az elmúlt másfél évben Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke négyszer hivott össze olyan tanácskozást, amelyre nyilvánvaló az RDMSZ is meg volt hiva, más Kárpát-medencei szervezetekkel együtt. Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy az RMDSZ nem hajlandó tárgyalni az erdélyi, illetve a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel, sokkal inkább kapcsolatban áll más pártokkal és más nyugati közösségekkel. Azt gondolom, hogy sokkal hatékonyabb lenne a fellépésünk, ha valóban egy európai ügyként és nem egy erdélyi belpolitikai harcként fognánk föl.
Az interjú során Szilágyi Zsolt elmagyarázta, hogy mit értünk tulajdonképpen az „őshonos nemzeti kisebbség” fogalma alatt, amelyre nemcsak egyes európai szervezetek, de az Erdélyi Magyar Néppárt is összpontosit: „A nemzetközi jogban és a nemzetközi jogi szakértők között rég óta húzódó vita az, hogy milyen közösségek tekinthetőek őshonosnak? Én úgy érzem, hogy az ENSZ a 70-es években elkészült jelentése választ ad. Tehát, azokat a közösségeket értjük őshonos nemzeti kisebbségek alatt, amelyeket lakhelyük, jelenlétük, kultúrájuk, nyelvük hosszú időre visszamenőleg egy helyhez köti Európában – ezeket Európában őshonosnak nevezik – szemben a bevándorló, politikai, szociális vagy gazdasági szempontok, okok miatt menekülö közösségekkel. Magától érthetődő az igény, hogy Európának saját, kultúrális különbözőségét védenie kell, beleértve az őshonos kultúráját is, mlg akkor is, ha ezek a kultúrk nincsenek domináns helyzetben abban országban, abban a társadalomban, ahol léteznek és élnek”.
Balázs Magdolna
Balázs Magdolna
Average Rating