0 0
Read Time:2 Minute, 6 Second

Nemcsak nemzetiségi ügy, hanem szakmai kérdés is a nyelvhasználat problémája az önkormányzatokban, a cél egyértelmű: Székelyföldön a román mellett a magyar nyelv is hivatalos legyen, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet nemrég Kovászna Megye Tanácsánál tartottak az ET Önkormányzati Kongresszusa szakbizottságának május végi kihelyezett ülése kapcsán.

Ötszáz európai régió ereje

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki az elkövetkező nyolc hónapban az ET Önkormányzati Kongresszusának alelnöki tisztségét is betölti, a testületben fellelhető európai kapcsolatrendszer kialakításának előnyeit taglalta.

„Véleményem szerint az ET Önkormányzati Kongresszusának szerepe felerősödik, hiszen ötszáz régióról van szó. Nem helytálló az a felfogás, mely szerint az egyes régiós törekvések veszélyt jelentenének az állami struktúrákra, abban is egyetértés van a testületben, hogy szükség van a regionális szintű párbeszédre. Székelyföld kérdésének elhallgatása a többi romániai régió fejlődését is gátolja, de inkább az elhallgatás mellett döntenek, hogy nehogy precedensként használjuk fel. Ezért nincsenek Romániában erős régiók, ami gazdaságilag is hátrányt jelent – mutatott rá az alelnök.

Elmondta az ET Önkormányzati Kongresszusa évente kétszer tart plenáris ülést, a szakbizottságok tagjai a két esemény között üléseznek, azért is fontos a május végi esemény, hiszen sokan először járnak Romániában, Székelyföldön. A bálványosfürdői szakbizottsági ülésen az önkormányzati nyelvhasználat témájú jelentés előkészületei zajlanak.

Az Európa Tanács Önkormányzati Kongresszusát május 30-án és 31-én tartják Bálványoson és a Kovászna Megyei Tanács meghivása nyomán kerül sor.

Az összejövetel első napján szakbizottságokban zajlanak a munkálatok, mig a második nap a “Nyelvhasználat a helyi és a regionális közigazgatásban” égisze alatt tartjanak nemzetközi konferenciát.

E térség adminisztrálásában tapasztal hiányosságokra utalva, megemlitendő, hogy Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere nemrég elmarasztalta, hogy az övezetet az a veszély fenyegeti, hogy pénügyi szempontból teljesen Magyarországtól fog függeni. Veszélyes lehet hosszú távon, hogy a romániai magyarság intézményrendszere a magyar kormánytól függ, mondotta. A városvezető úgy véli: legalább azt kellene elérni, hogy krízishelyzetben a román állam, illetve az önkormányzatok átvállalhassák a magyar kormány által létrehozott intézmények finanszírozását, hogy ezek léte ne kerüljön veszélybe, „ha a csapot elzárják”.

“Ne azt kapjuk meg a magyar államtól, amit elveszítünk a romántól, hanem kapjunk innen is, onnan is. Hozzunk mind a két irányból forrásokat, ne a magyar helyettesítse a románt. Így lehet elérni, hogy az oktatási rendszerünk legyen jobb, mint a romániai, a száz legjobb romániai középiskola között legyen tíz magyar. Sajnos most nem így van, a százból csak egy magyar” – részletezte Antal Árpád. Különben úgy véli, az erdélyi magyarok sokkal többel hozzájárulnak Magyarország gazdaságához, mint amit a magyar kormány Erdélybe visszafordít, hiszen sokan a román állam pénzén tanultak szakmát, majd kivándoroltak, és Magyarországon kezdtek termelni.

Forrás: Agerpres, kronika.ro

Foto: Kolozsvári Rádió

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.