0 0
Read Time:1 Minute, 34 Second

indexA székelyföldi Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, Ioan Selejan készségét fejezte ki arra, hogy részt vegyen a székelyföldi románság félelmeinek lebontását célzó román-magyar párbeszédben, tájékoztatott az MTI. A székelyföldi románok szellemi vezetőjével nemrég az Erdélyi napló című hetilap közölt terjedelmes interjút. Ioan Selejan a székelyföldi román-magyar feszültségeket a két közösség közötti kommunikáció hiányának tulajdonította. “Biztosan mindenkinek jót tenne, ha elmélyítenénk a párbeszédet, megnyugtathatnánk a térség románjait, akik joggal aggódnak amiatt, hogy mi lesz velük, ha Székelyföld autonómiához jut” – jelentette ki a püspök. Megemlítette, Székelyföldön tekintélyes román közösségek veszítették el a nyelvüket és identitásukat. Példaként Mikóújfalut, Sepsibükszádot és Aldobolyt hozta fel, ahol az emberek már csak a templomban, imáikban románok, otthon magyarul beszélnek. “Ha a magyarok számára riasztó perspektíva elveszíteni az anyanyelvüket, a kultúrájukat, akkor a székelyföldi kisebbségi románokban is ugyanezek a félelmek dúlnak. Ezért lenne logikus, ha ez a két kisebbségi félelem találkozna, hogy a döntések meghozatalakor figyelembe vegyék a másik érdekeit is” – jelentette ki a püspök. Az ortodox püspök elmondta, maga is jónak, és megvalósítandónak tartja a döntéshozatal közelítését a “területi struktúrákhoz”, de úgy véli, tisztázni kellene, hogy ez nemcsak Székelyföld számára fontos, hanem az ország más régiói számára is. “Ha a többi romániai régióban is hasonló gyakorisággal beszélnének az autonómiáról, megszűnnének az azzal kapcsolatos gyanakvások, miszerint Székelyföld el akar szakadni, hogy mást akar, mint a többiek. A magyar félnek egyértelművé kellene tennie álláspontját a parlamentben, és elfogadtatnia azt a többiekkel is”, tette hozzá Ioan Selejan. Az ortodox püspök a magyar közvélemény megnyugtatására kijelentette, lezártnak tekinti a székelyföldi ortodox templomépítések fejezetét. “Van még egy befejezésre váró templom Sepsiszentgyörgyön, kettő Hargita megyében Maroshévíz környékén. Úgy ítéljük meg, hogy ezekkel elegendő templommal rendelkezünk a híveink számához viszonyítva. Néhány kápolna, imaház építésére még sor kerülhet, elsősorban kórházakban, de az ortodox egyház a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni a  hangsúlyt”, mondotta Ioan Selejan, Hargita és Kovászna ortodox püspöke.

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.