0
0
Bodor László Sepsiszentgyörgyön (Kovászna megye) született, de már jó pár éve Bukarestben él. Neve erősen fűződik egyes társadalmi
szolidaritási projekthez, mint amilyen például az „Adakozási Kedd” (Giving Tuesday), amely a nemeslelküség ünnepe. E napot minden év november 27-én ünneplik, több mint 90 országban. Bodor László az Envision Egyesület egyik alapitótagja is. Az egyesület öt évvel ezelőtt hozta létre a Galantom platformot, amely 2017-től a Giving Tuesday globális mozgalom helyi képviselője.
Már ismert személy vagy, hiszen jó ideje, hogy szociális téren dolgozol, amely adományszerző akciókkal népszerűsiti az önkéntességet. Mi késztetett arra, hogy szociális ügyekkel foglalkozzál, milyen fordulópont következett be életedben, hogy ezt az utat választottad?
Elég későre, majdnem 30 évesen fedeztem fel a voluntarizmust. Több éven át egy multinacionális cégnél dolgoztam. Hosszú idő után, egy adott pillanatban, lazább időszak következett és valamivel nyugodtabb volt az életem. Akkor úgy éreztem, hogy itt az alkalom a váltásra és hogy képes vagyok vállalani az önkéntességet. Régebb láttam egy tévé-reklámot egy alapitványról, amely pénzt gyűjtött a gyógyíthatalan betegségekkel küzdő embereknek, segitve őket az elmúlás méltóságteljes elfogadásában. Noha sok idő telt el azóta, a reklám nem hagyott nyugodni. Igy hát, olyan szervezet után kezdtem érdeklődni, amely a palliativ kezelésre szoruló betegeken segit és így kerültem a HOSPICE Remény Háza (Casa Speranţei) alapitványhoz.
Noha, kezdetben teljesen más terveim voltak, a HOSPICE alapitványnál vállalt önkéntesség abszolút megváltoztatta perspektiváimat. Megadatott az esély, hogy egy olyan szervezetnél végezzek önkéntes munkát, ahol valóban sokat tehet az, aki akar. Sok új emberrel megismerkedtem, szót értettem velük és többen közülük barátaim lettek. Az önkéntes munka olyan tulajdonságaimat hozta a felszinre, amelyek valószinüleg lappangó állapotban léteztek bennem, de nem voltam tudatában. Egyre nagyobb érdeklődéssel és elkötelezettséggel dolgoztam e területen és végül rájöttem, hogy a szociális ügyek jobban motiválnak és jellemeznek engem, mint az, amit korábban csináltam. Úgy is mondhatom, hogy fordulópont következett be életemben, mind szakmai szempontból, mind magánéletemben.
Elég nehéz időszak következett. Számomra a változás – egy nemzetközi cégtől átmenni egy NGO-hoz – nagy kihivás volt. Egy multinacionális cég számos, nem elhanyagolható előnybe részesit, mind pénzügyi, mind szakmai fejlődés és munkakör szempontjából. Az egyik területről a másikra való átváltás nagyon nehéz volt, mivel abban az időben bankhitelt is kellett törlesztenem. A változás időszaka csaknem három évig tartott, de egy pillanatig sem bánom ezt a lépést, hiszen a legjobb döntést hoztam. Tétovázás nélkül elmondhatom, hogy az utóbbi öt évben, amióta teljes beosztottságban dolgozom a nemkormányzati szférában, mostanig a legnagyobb szakmai és éltettapasztalatban volt részem.
Milyen érzéssel indultál utnak, milyen helyzetekkel szembesültél, mint sepsiszentgyörgyi magyar, a bukaresti környezetbe való beilleszkedésed során? Mivel foglalkozol most?
Nagyon bizakodóan keltem utra akkor, amikor bejutottam egyik bukaresti egyetemre. Nem féltem és soha nem gondoltam arra, hogy magyar kisebbségi státuszom gondot okoz nekem. Egy román tannyelvű egyetemen való tanulás – a román nyelv nem lévén anyanyelvem -, minden bizonnyal erőfeszitést jelentett, de semmi esetre sem éreztem úgy, hogy különösebb teher lenne számomra. Az egyetemista kollégáimmal folytatott beszélgetések a román-magyar viszonyról, kevés kivétellel, konstruktiv párbeszédek voltak. Ami a román nyelv elsajátítását illeti, valamelyest nehezebb volt a nyelvtani nemek helyes használatának a megtanulása. De a kitartó munka meghozta gyümölcsét.
Másfél éve dolgozom a Közösségi Kapcsolatokért Egyesületnél (ARC) és fő feladatom az, hogy segítsem a civil szervezeteket a jótékonysági célú támogatások begyűjtésében, magánszemélyektől és működő vállalkozásoktól. Az ARC-nél vállalt munkahelyemet megelőzően a HOSPICE Remény Háza alapitvány csapatának csaknem négy éven át voltam tagja, ahol ugyancsak a támogatási alapok lehivása terén dolgoztam. Jelenegi munkahelyemmel párhúzamosan az Envision Egyesület projektjeiben is részt veszek. E civil szervezetet néhány barátommal együtt hoztuk létre és legfontosabb projektünk a „Galantom” platform.
Milyen befolyással volt életedre a kétnyelv ismerete és hogyan kerültél egy olyan környezetbe – tanulmányi és szakmai szempontból -, ahol a beszélt nyelv főleg a román nyelv?
Nagy előny számomra, hogy a magyar nyelven kivül majdnem ugyanolyan szinten beszélek egy másik nyelvet is. Még akkor is megérte, ha a román nyelv megtanulása kisebb erőfeszitésembe került. Az, hogy nap mind nap két nyelven kellett tanuljak és kommunikáljak – románul és magyarul -, nagy segitségemre volt más idegen nyelvek megtanulásában, mint például az angol vagy a spanyol.
Az, hogy Bukarest mellett döntöttem ez azért volt igy, mert ha városokról van szó, akkor inkább a fővárosokat kedvelem. Szeretem a nagyvárosokat, ahol az élet dinamikus, ahol mindig találsz valami tennivalót. Itt, Bukarestben a kedvelt közlekedési eszközöm a metró. Semmi pénzért nem adnám Bukarestet egy másik romániai városért, mégha számos hátránya is van, amelyek mindenki számára jól ismertek.
Osztályomból én voltam az egyedüli, aki Bukarestbe jött; iskolatársaim nagyrésze Kolozsvárt választotta abbóli meggondolásból, hogy ott egy jól összefort magyar egyetemista közösséget találnak. Meggyőződésem most is az, hogy a legjobban döntöttem, amikor Bukarestbe jöttem.
Milyen nehézségekkel szembesülnek a civil szervezetek és azok, amelyek pénzügyi támogatásokat gyűjtenek a szociális ügyek hasznára?
A nemkormányzati szférában a vélemények megosztottak az adományalapok gyűjtéséről, mivel nincs rendelkezésre álló pénz. Én derülátóan viszonyulok a dolgokhoz és erősen hiszem azt, hogy alapok léteznek, csak meg kell találnunk. Adománygyűjtő tevékenységem alatt azt tapasztaltam, hogy az emberek egyre inkább nyitottabb magatartást tanusitanak és segitőkészek. Tőlünk függ, hogy mennyire sikerül minél több emberhez eljutnunk a megfelelő üzenettel.
Az utóbbi két évben számos kihivással szembesültünk a hatóságok részéről. Az adóforradalom, az adóügyi változások jelentősen kihatottak a civil szervezeteket támogató fizikai és jogi személyeknek járó adókedvezményekre. A civil szervezetek képviselőinek sok időbe és erőfeszitésébe került a kormányzók által elkövetett tévedések kiigazitása, hogy a fizikai személyeknek és vállalatoknak megadott adókedvezmények szintje nem módosuljon.
Hogyan reagálnak a hatóságok és várható-e javulás a romániai civil szervezetek munkájában?
A leggyakrabban a törvénymódositások miatt ütközünk nehézségekbe, mivel nem veszik figyelembe azokat a területeket, amelyekre ezek a módositások kihatnak. Például akkor, amikor a vállalkozói bevétel adókötelezettségét 100 ezer euróról egymillió euróra emelték – és ezt a nyereség és nem a jövedem alapján –, anélkül, hogy figyelembe vették volna a szponzorálási mechanizmus szabályozását, igy 80%-al csökkent azoknak a cégenek a száma, amelyek levonható szponzorálást nyújthatnak az NGO-oknak. E probléma orvoslása több mint másfél évbe került, s mindez az ONG-ék és a haszonélvezők kárára ment.
Rögös utat kell bejárni a hatóságoknál, s az okok egyike az, hogy egyik napról a másikra változnak dolgok, ideértve a személyzetet is. Ma beszélsz az ANAF-főnökkel egy problémáról és egy hét múlva leváltják tisztéségből. Ma részt veszel egy ülésen a Társadalmi Egyeztetés és Párbeszéd Minisztériumának képviselőivel és megállapodsz valamiben, egy hét múlva felszámolják a minisztériumot.
Ilyen körülmények között és az előreláthatóság hiánya miatt nehéz megmondani, hogy javulhat-e valamelyest az ONG-ék tevékenysége. Mi, a civil szervezetek képviselői nem adjuk fel, elsősorban a jelenlegi helyzet megörzéséért és ennek javitása érdekében.
Melyek az ONG-ék azon sajátos területei, amelyeken románok, magyarok, egyaránt, sikeresen közreműködhetnek? Milyen szinten van jelenleg ez az együttműködés, a közös szociális munkában való részvétel?
Őszintén hiszem, hogy a románok és magyarok sikeres eredményeket tudnak elérni bármelyen munkakörben, de főleg szociális téren. Ezt meggyőződéssel vallom, mivel alapvető hitem, hogy mindenekelőtt emberek vagyunk és csak azután vagyunk románok vagy magyarok, és szociális téren az emberség, a becsület a meghatározó. Nem tudok arról, hogy e téren közös projektek lennének, de valószinüleg vannak ilyenek.
Úgy gondolom, hogy a román-magyar együttműködésnek az oktatás terén lenne a legnagyobb hatása. Szeretném, ha lennének a tantervek minőségét javitó projektek, amelyekben én is szívesen részt vennék. Olyan projektek, amelyek nyomán a magyar ajkú gyermekek megtanulnának románul. Szerintem a magyarok román nyelvtudása még mindig egy érzékeny kérdés és az is marad, amig meg nem oldják. Véleményem szerint főleg a tanügyi rendszer tehető felelőssé azért, hogy nagyon sok magyar még mindig nem beszéli elfogadható szinten a román nyelvet. A tanügyi rendszer nem igazodik kellőképpen a magyar gyermekek igényeihez, akik a legtöbb esetben olyan földrajzi környezetben élnek, ahol főleg magyarul beszélnek.
Egy gyermeknek, akinek szülei, nagyszülei és baráti köre magyar, és aki magyar tannyelvű iskolába tanul, a román nyelvű orák csak az egyedüli lehetőség a román nyelv megtanulására. Meggyőződésem, hogy e téren sok mindent kell még javitani. Például, én egyik szepsiszentgyötgyi magyar iskolába jártam és a román nyelvet a román tanulóknak előirt tanterv szerint tanultam, ami semmilyen segitségemre nem volt. Szerintem a magyar gyermekeknek a román nyelv megtanulására külön tantervet kell kidolgozni, a hangsúlyt az irodalmon kivül a társalgásra kell helyezni. Remélem, hogy azóta a helyzet változott, de meggyőződésem, hogy még vannak dolgok, amelyeken javitani kell és egy román-magyar partnerség kialakitása a legmegfelelőbb lenne a magyar gyermekek román tudása szinvonalának emelésére. Ehhez más projektek is hozzájárulhatnak, például, nyári táborok, ahol a magyar gyermekeket románul tanitják, elsősorban a román gyermekekkel és felnőtekkel folytatott beszélgetések segitségével.
Az önkéntesség olyan tevékenységi terület, amely közelebb hozhatja a különböző kisebbségekhez tartozó személyeket. Hogyan és milyen területeken valósithatóak meg közös tevékenységek a románok és magyarok között? Véleményem szerint az önkéntesség olyan tevékenység, amelyben a leginkább az emberség, a becsületesség, a nyitott magatartás és az öszinte tennivágyás számit. A társadalmi helyzet, az életkor és a nemzetiség lényegtelen, ezek csak akkor számitanak, ha segitségünkre szolgálnak. Szerintem a románok és a magyarok képesek együtt dolgozni bármilyen területen, de a fenntebb emlitett projektekbe való együttműködésnek csak akkor lesz igazán érezhető hatása, ha hozzájárul azon kevés konfliktusforrás megszüntetéséhez is, amely bizonyos okokból még mindig fennáll a románok és magyarok között.
Balázs Magdolna
Average Rating