0 0
Read Time:58 Second

A hirado.hu portál idézte Digi24 hirtelevizió közlése szerint holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót.

Az Aradon.ro aradi hírportál  szerint a 45 éves hegymászó három nappal ezelőtt indult el a Fogarasi-havasokba, hogy megmássza a 2535 méter magas Negoj (Negoiu) csúcsot. Napok óta nem adott életjelt magáról, ezért a családja riasztotta a hatóságokat. A hegyi mentők több csapata és egy helikopter is a keresésére indult szombaton. Testét a Negoj csúcs alatt, egy szakadékban találták meg.

Adrian David a Szeben megyei hegyi mentők vezetője valószínűnek tartotta, hogy Török Zsolt a Negoj meredek oldalán a mélybe zuhant.

Török Zsolt az egyik legeredményesebb romániai hegymászó volt. Ő vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely felvitte a román zászlót a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

Az általa vezetett romániai csapat tavaly októberben feljutott a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra. A csúcson mínusz 27 fokban, több mint száz kilométer/órás széllökések közepette bontották ki az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót, melyet a román védelmi minisztériumtól kaptak.

Forrás:hirado.hu

Foto:aradon.ro

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.