Úgy tűnik, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának számító Európai Néppárt mégsem fog dönteni február eleji kongresszusán a Fidesz további srosáról – hivatkozik a párt több, meg nem nevezett tagjaitól származó információra a Bloomberg.
A kiszivárgott információk szerint ugyanis nincs egyetértés a magyar jogállamiság vizsgálatára kijelölt „három bölcs” között, ezért nem is nyújtották még be a vizsgálatukról szóló jelentést a párt elnökségének. Így viszont előreláthaólag nem lesz lehetőség dönteni a Fidesz néppárti tagságáról sem a február harmadikán kezdődő, Brüsszelben tartott néppárti kongresszuson.
A hírügynökség szerint már január elejéig be kellett volna nyújtani a vizsgálati jelentést, de nincs konszenzus a három néppárti bölcs között a magyar jogállamiság megítéléséről, ami jól mutatja azt, hogy az Európai Néppárton belül is megosztó a kérdés.
Az Európai Parlament plenáris ülésén múlt csütörtökön elmarasztalta Magyarországot a magyar jogállamisági eljárás ügyében. Állásfoglalásában a parlament kimondta: az eljárás elindítása óta romlott a jogállamisági helyzet a magyaroknál és a lengyeleknél is, így az Európai Tanácsban döntésre kell vinni az ügyet és össze kell kötni az EU-pénzek kifizetését 2021-2027 között a jogállamisági feltételrendszerrel.
A kormányfő másnap, szokásos heti rádióinterjújában azt mondta: egy centire voltak csütörtökön attól, hogy kilépjenek az Európai Néppártból, de amiatt nem tették ezt meg, mert néhány nagy tagállam pártjaitól támogatást kaptak a csütörtöki EP-szavazáson. A németek azonban teljesen kihátráltak mögülük. A kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy “a Néppárt elárult minket”. “Ha a szövetségesek elárulnak minket, ott nincs keresnivalónk” – tette hozzá a miniszterelnök. Orbán Viktor a műsorban azt is elmondta: ha a Néppárt nem áll ki mellettük, egy új európai kereszténydemokrata mozgalmat kell indítani, amihez szerinte lesznek szövetségesek, tájékoztatott a hu.euronews.com. portál
A napi.hu portál szerint a Fideszesek az ATV-nek azt mondták, hogy ha a Fidesz kilépne a Néppártból, akkor egy olyan, körülbelül 140 fős nagy kereszténydemokrata szövetséget/mozgalmat kell majd az Európai Parlamentben elképzelni, melyhez a Néppártból kilépő Fidesz, Kaczynskiék ECR-frakciója, továbbá Salviniék euroszkeptikus ID-frakciója csatlakozna. És ez a nagy formáció szövetségre is léphetne akár az Európai Néppárttal. Ugyanakkor azt is hozzátették: szerintük ez a döntés “még nem holnap lesz meg”.
Foto: nepszava.hu
Average Rating