
Székelyföldön az utóbbi időben mindennapossá váltak a medvetámadások: a településekre rendszeresen bejáró nagyvadak juhokat, szarvasmarhákat, lovakat öltek meg, számos esetben embereket is megsebesítettek. A medvék által okozott gondok már akkora elégedetlenséget és félelmet szültek a lakosok körében, hogy az érintett önkormányzatok és közbirtokosságok képviselői szerdára tüntetést szerveztek a környezetvédelmi szaktárca bukaresti székháza elé, jegyzi meg az mno.hu portál.
A Mszol.ro portál szerint a környezetvédelmi miniszter teljesitette a székelyföldi elöljárók egyik legfontosabb kérését, és aláírta szerdán azt a rendeletet, amely alőirányozza évi 350 a veszélyes medve kilövését. Tekintettel arra, hogy már az év második felében vagyunk, a rendelet alapján augusztus 15-től az év végéig 175 medve kilövése lehetséges, jegyezte meg a környezetvédelmi miniszter.
Maros Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc a Maszolnak elmondta: számításai szerint két hét, legtöbb egy hónap alatt a vadászoknak sikerül majd kilőni azokat a medvéket a négy érintett megyében, amelyek veszélyt jelentenek az emberekre és a gazdaságaikra.
Karda Róbert csíkszentdomokosi polgármester, a bukaresti tüntetés ötletgazdája a lapnak elmondta, jó eredménynek tekinti, hogy a miniszter aláírta a rendeletet, de ez nem a végső megoldás a medveproblémára. „A törvényeket kellene megváltoztatni. Úgy érzem, hogy azoknak, akiknek szava van ebben az ügyben, nem ugyanaz az érdeke, mint nekünk” – fogalmazott a csíki elöljáró.
“Statisztikákkal is lehet bizonyítani, hogy elmúlt években a kivágott fák száma csökkent, tehát nem a természetes élőhely csökkenése miatt jön egyre több medve be a településekre, hanem a túlszaporodás az elsődleges oka annak, hogy emberek nincsenek biztonságban. Azonban további okként megemlíthető az is, hogy nincsen szabályozva a gyümölcsök szedése az erdőkben, vagy a terepmotorozás, nem fordítunk elég figyelmet az erdők védelmére, így megzavarva az ott élő vadállatokat”, hangzott el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének beszédében a nagyragadozók és ember együttélésével foglalkozó európai uniós platform negyedik regionális műhelymunkáján június 9-én, amelyet az EU vadászegyesületekért és fajmegőrzésért felelős szövetsége (FACE) és a Természetvédelmi Világalap (WWF) szervezett.
A bukaresti tűntetést megelőzően egy nappal a székelyföldi medveveszély ügyében törvényjavaslatot terjesztett a bukaresti parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből, amelyet az mno.hu portál idéz.
“A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi vészhelyzetet, de elejét venné annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakulhasson ki” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter. A politikus a környezetvédelmi tárca sürgős fellépését kérte. Arra hivatkozott, hogy a tavaly érvénybe lépett, a medvepopuláció kilövésére vonatkozó tiltás komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen a román állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására.
Magyar Loránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja rámutatott: az RMDSZ törvénytervezete a megyei környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe utalná a kárfelmérés és -kifizetés kérdését, tekintettel arra, hogy a szaktárca nem nyújt megoldást a kártérítést illetően. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy minden év február 28-ig a szakminisztérium közölje a kilövési kvótát. Amennyiben ezt nem teszi meg, az szankciókat vonna maga után – magyarázta az RMDSZ törvénytervezetének kidolgozója, akit az mno.hu portál idéz.
Forrás: mno.hu/Maszol.ro
Foto: Maszol
Average Rating