0 0
Read Time:46 Second

Bár az eddig elért eredmények elmaradnak a várakozásoktól, az EU számos testületében és fórumán születtek már dokumentumok és javaslatok az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére – mondta Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője.

Nagy segítségnek nevezte egyúttal a Minority SafePack több mint egymillió aláírását és közölte, hogy a jövőre felálló Európai Bizottság elé terjesztik majd a kezdeményezést. Sógor Csaba az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában megjegyezte, hogy a meggyőzés ereje demokratikus, parlamenti viszonyok között sokszor lassú, de abban bízik, hogy az új testület fontosabbnak tekinti majd az kisebbségek jogait, mint a mostani, ezért eredményesebben lehet majd velük együttműködni.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a hosszú távú célokat nem lehet föladni, a jövőről szóló gondolkodást pedig nem a parlamenti ciklusok idejéhez kell igazítani. A kontinens nem várhatja, hogy mások cselekedjenek helyette, helyre kell állítani az Európát megtartó értékeket, támogatni kell a családokat és a gyermekvállalást – tette hozzá.

Forrás: Magyar Hirlap

Foto:UDMR

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.