
Az Arad megyei Nagypél és Ottlaka települések önkormányzatai decemberben kibocsátották az utolsó engedélyeket is, így megkezdődhet Európa legnagyobb napelemparkjának építése a magyar-román határ mellett, a 800 millió euróra becsült magánberuházás, amely összesen több mint 1000 hektáron valósul meg, írja az economica.net.
Petru Claudiu Bătrînuț, Ottlaka polgármestere elmondta: “Részünkről valamennyi eljárás lezárult. A beruházók szerint a munkálatok tavasszal-nyáron kezdődnek”. Elmondása szerint a beruházó úgy tájékoztatta, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb, de egyenként nagyobb teljesítményű napelemet fognak elhelyezni a napelemparkban, így a tervezett beépített összteljesítmény nem változik.
A polgármester hozzátette, hogy a projekt további befektetőket vonz a térségbe.
“A fotovoltaikus parkhoz kapcsolódóan több beruházást is tervezünk, köztük egy nagy adatszerver farmot, amely így az áramtermelés egy részét fogyasztaná”, mondta Ottlaka polgármestere.
A befektetők és a helyi hatóságok 2022 őszén mutatták be Európa legnagyobb fotovoltaikus parkjának projektjét, amely 1044 MW teljesítményű lesz, és 1064 hektáron 800 millió eurós beruházással fejlesztik.
Sebastian Enache elmondta, hogy a bukaresti Monsson Trading villamosenergia-szolgáltató mintegy 2000 MW-tal rendelkezik a projektben, Arad megyében, és két másik fotovoltaikus park is épül, Kisjenőn és Mácsán, és ezek összesen 800 MW-osak lesznek. Körülbelül 600 millió eurót fektetnének be ebbe a két parkba.
A Monsson által kidolgozott három Arad megyei projekt összesen 1,4 milliárd eurós beruházást jelentene, ehhez jön még 200 millió euró, amelyet Ottlakán, egy hozzávetőleg 500 MW kapacitású energiatároló állomásba fektetnek be.
A Monsson Trading a megújuló forrásokból származó energia termelésére és energiatárolásra szakosodott Monsson Group tagja, amely egy román származású svéd üzletember tulajdonában van. A cégnek több napelemparkja és szélerőműve van Romániában, energiatárolói kapacitással is rendelkezik. A Monsson Trading 2023-ban 926 millió lej (mintegy 77 milliárd forint) árbevétel mellett 98,8 millió lej (megközelítőleg 8 milliárd forint) nyereséget ért el.
Forrás: economica.net
Forditotta: Balázs Magdolna
Foto: Economica.net
Average Rating