Read Time:1 Minute, 22 Second
Az Ezer Székely Lány Napját először 1931-ben Domokos Pál Péter néprajzkutató kezdeményezésére rendezték meg Csiksomlyón. Domokos Pál Péter azt tartotta, hogy az idegenbe szakadt leányok elfeledik népviseletüket, hagyományaikat és nyelvüket is.
Domokos Pál Péter néprajzkutató, magyartanár és a csángók történetének, kultúrájának kutatója volt, akit a csángók vándorapostolaként is emlegetnek. 1992-ben 91 évesen húnyt el.
Az első találkozón negyvenkét helységből 1600 leány vett részt. 1935-ig sikerült megszervezni a találkozót, amely egyre nagyobb hírnevet szerzett, a következő évben a hatóság betiltotta, mint nem kizárólag vallásos jellegű eseményt. Ötévi szünet után 1940-ben szervezték meg újra. A rendezvényt a kommunisták betiltották, ám az 1989-es decemberi fordulatot követően, 1990 óta minden év júliusában megszervezik, mig 2000 óta a rendezést az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vállalja magára.
Ebben az évben is, július első szombatján, több mint 1700 lány és 800 fiú öltözött székely népviseletbe Csíkszeredában, majd a csíksomlyói hegynyeregben tartott az Ezer székely lány nevű rendezvényre.
A rendezvény a székelyruhás ifjak közös táncával kezdődött Csíkszereda központjában, majd a pünkösdi búcsú helyszíneként ismert csíksomlyói nyeregben folytatódott, ahol sorra léptek a színpadra a székelyföldi néptánccsoportok bemutatni előadásaikat.
“A népviselet tartást ad annak, aki ma viseli, de nemcsak tartást, hanem különleges ünnepi hangulatot is” – idézte a közlemény Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, aki úgy vélte, a székelység méltán lehet büszke a hagyományos népviseletére. “Van múltunk, amelyre jövőt lehet építeni” – jelentette ki Tamás Sándor.
Borboly Csaba, az RMDSZ csíkszéki szervezetének elnöke úgy vélte, 2013-ban az az üzenete az Ezer székely lány találkozónak, “hogy hatalmas szerepük van az édesanyáknak, hisz minden családban a békességet, a szeretetet, az egymásra figyelést elsősorban az édesanyák, a lányok tudják biztosítani”.

Székely Dénes
Average Rating