Számos bírálat érte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget azért, mert a bukaresti parlamentben a baloldali-liberális kormánykoalíciót támogatja, amelynek politikáját a romániai magyarok jelentős hányada elutasítja.
Az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése után nyilatkozott az InfoRádiónak. Kelemen Hunor elmondta: a pragmatikus együttműködés még nem jelent értékközösséget.
“Szövetségesekre van szükség, mert a parlamentben 6-7 százalékunk van – ez az arányos képviseletből és az etnikai szavazásból adódik. Másrészt a helyi önkormányzatokban is szövetséget kell kötni, de csak azokkal lehet, akiket az emberek beszavaznak a parlamentbe vagy az önkormányzatba – mondta Kelemen Hunor.
“Mi olyanok vagyunk, mint a háziasszony, aki főzni szeretne: bemegy az éléskamrába, és csak abból tud főzni, ami ott van, másból nem” – ezzel a hasonlattal érzékeltette az RMDSZ elnöke, hogy pártja csak azzal tud együttműködni, akivel lehet. “Nekünk önmagunkban nem lesz annyi erőnk, hogy el tudjuk dönteni a legfontosabb dolgokat. Ezért mindig keresnünk kell szövetségeseket, partnereket, ideig-óráig. És ez bizonyos mértékig kompromisszumot jelent és jelenteni is fog.aló együttműködésre
“Nem tudunk 7-8 éveket ülni a sarokban és várni, hogy majd egy olyan román párt fogja megnyerni a választásokat, amelyik szereti a magyarokat, nyitott és ideológiailag azonos is velünk, keresztény, konzervatív, az Európai Néppárt tagja. Nem lehet ennyit várni, közben eltelik az idő.”
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a pragmatikus együttműködés még nem jelent értékközösséget.
“Ez soha nem jelentett az évek során ideológiai azonosulást egyik szövetségesünkkel sem, nem is jelenthet. Nekünk egyetlen igazi szövetségesünk van, az erdélyi magyarság” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Az ellenzékkel azért nincs együttműködés, mert az eddig minden fontos témában a magyarok ellen döntött.
“Minden olyan törvénytervezetet, amely a nyelvi jogokról, oktatásról szólt és a magyar szó szerepelt benne, azt megtámadták az alkotmánybíróságon, tehát velük nem tudtunk kialakítani semmilyen együttműködést. Ezért a kormánykoalícióval van egy olyan együttműködésünk, hogy ők támogatnak bennünket, mi meg támogatjuk őket olyan kérdésekben, amelyekben egyet tudunk érteni” – mondta Kelemen.
Az RMDSZ február végén tisztújító kongresszust tart. A pártelnök szerint a küldöttek nagy része támogatni fogja a vezetés jelenlegi szövetségi politikáját.
Forrás: Infostart.hu
Foto:infostart
Average Rating