Fiatal román alkotó kollázselőadását mutatja be a kolozsvári magyar színház

Leta Popescu fiatal román rendező kollázselőadásának a bemutatására készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

 A Lát(hatatlan) című előadás a kolozsvári színház 2017-ben, fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg. A nyertes projektek bemutatása tovább folytatódik az idei évadban – olvasható az intézmény szerdai közleményében.

A Lát(hatatlan) című előadásban folyamatos sorozatot alkotnak a román és magyar kortárs szerzők által jegyzett szövegek és a hozzájuk társított képek. A néző dolga, hogy kövesse az elmélkedésfolyamatot, amelynek tárgya ő maga, a világban élő egyén, illetve a világ, amely körülveszi őt.

Leta Popescu rendező elmondása szerint az előadás témája a sebezhetőség egy olyan korban, amelyben úgy tűnik, az egyetlen biztos pont a világban a bizonytalanság. Az előadás végigjárja a törékenység hét fokozatát (bolygó – földrész – ország – város – család – emberpár – egyén), ezáltal egyfajta utazássá válik az érzések világában, amelynek kiindulópontja az egyedüllét, végpontja a magány.

Az előadás díszlettervezője, Mihai Pacurar így vallott a próbafolyamatról: „Arra törekedtünk, hogy hét különböző teret építsünk fel, amelyek egyidejűleg tudnak létezni a játéktérben. Kihívás volt számomra, hogy egy olyan kollázst hozzak létre, amelyben a hét elem megfér egymás mellett, és nem oltják ki egymást. A tér egy művészi installáció-kollázshoz hasonlítható, amely segíti a nézőknek a szerteágazó jelentések összegyűjtését és értelmezését.”

A Lát(hatatlan) díszletét, videoinstallációit és animációit Mihai Pacurar készítette, fordító és dramaturgiai asszisztens Andrei Dósa, a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi, a zenéjét Bocsárdi Magor. Az előadásban Buzási András, Dimény Áron, Farkas Loránd, Jerovszky Tímea, Kató Emőke, Varga Csilla, Viola Gábor lép színpadra. A bemutatót kedden, február 5-én tartják.

Forrás: MTI

Foto:Krónika

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.