0 0
Read Time:47 Second

Az atv.hu tájékoztatása szerint Magyarország első izben lát vendégül – szervezett keretek között – olyan magyar származású fiatal amerikaiakat, akik magyar identitásukat is fel szeretnék építeni az amerikai mellett. Hazai vendéglátójuk a Balassi Intézet, az amerikai szervező a washingtoni Kossuth Alapítvány, az ötlet pedig George Patakié, New York állam volt kormányzójáé, aki részben maga is magyar származású. George Pataki, aki olasz és ír is, mindig magyar származását tartotta a legfontosabbnak.
„Mind a négy gyerekemet elvittem Magyarországra, hiszen részben ők is magyar származásúak, és ezeknek a látogatásoknak óriási szerepük volt abban, hogy fontossá vált számukra a magyar kultúra és történelem. Szeretném, ha a következő amerikai-magyar generációk tagjai, – akik már lehet, hogy azt is alig tudják, hogy magyarok, – megismernék Magyarországot, hazatérvén pedig nagykövetei lennének a magyar kultúrának Amerikában”- fogalmazott a volt kormányzó az ATV New York-i tudósítójának, hozzáfűzve a közeljövőben jó maga is felveszi a magyar állampolgárságot, és szavazni is fog a 2014-es magyaroszági választásokon. (2012 augusztus 15)
Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.