Gyergyószentmiklós volt polgármesterét választották a Magyar Polgári Párt elnökévé

Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét választotta elnökévé szombaton tartott 6. országos tanácsán a Magyar Polgári Párt (MPP).

A Gyergyószentmiklóson tartott rendkívüli országos tanácson Mezei János egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre, a száz leadott szavazatból 88-at szerzett meg. Mezei János korábban a párt választmányát vezette.
A tanácskozást megelőzően Biró Zsolt elnök és a párt elnöksége benyújtotta a lemondását. Biró Zsolt felszólalásában kijelentette: úgy érzi, mind a parlamenti képviselői, mind a pártelnöki munka teljes embert kíván, és a továbbiakban a parlamenti munkára kíván összpontosítani.

A leköszönő pártelnök elismerte: döntése hátterében a párt identitásmegőrzése körüli véleménykülönbségek állnak.

Az MPP legfontosabb döntéshozó szerve a párt alapszabályának a módosításával összeférhetetlenné tette a pártelnöki tisztséget a más politikai szervezet színeiben szerzett mandátummal. Ezzel elsősorban a leköszönő elnöknek üzent, aki egy másik MPP-s politikussal együtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szerzett mandátumot a román parlament alsóházában.

A megválasztott elnök kijelentette, hogy „az igazság, a nyitottság és az alázat útját” a párt szervezeti újjáépítését, a belső feszültségek megszüntetését tartja feladatának.

A kongresszus végén az MTI kérdésére Mezei János kijelentette mindenképpen folytatják az együttműködést az RMDSZ-szel, de tettekre kívánják biztatni a romániai magyarság legnagyobb politikai szervezetét. „Nem elég beszélni, hanem tenni kell. Ha hív a közösség, akkor meg kell jelenni a tüntetéseken, és azokon a közösségi megnyilvánulásokon, amelyeken a magyarság az erejét és a tömegben való hitét fejezi ki” – fogalmazott.

Az RMDSZ ellenzékeként 2008-ban alakult MPP 2014 óta az RMDSZ-szel együttműködésben politizál, és a romániai magyarság második legerősebb politikai szervezete.

Forrás: MTI

Foto:napihir.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.