0 0
Read Time:48 Second

Ferenc pápa bejelentette, hogy 2021. szeptember 12-én, vasárnap Budapesten lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje alkalmából. Ezt követően szeptember 12-e és 15-e között Szlovákiába látogat, és fölkeresi Pozsony, Eperjes, Kassa és Sasvár városokat, erősítette meg a pápai bejelentést a Szentszék.

„Örömmel jelentem be, hogy szeptember 12-e és 15-e között Isten akaratából Szlovákiába megyek pásztori látogatásra”, közölte Ferenc pápa a Szent Péter téren a szokásos vasárnapi imádságra egybegyült tömeghez szólva.

A Szentatya útjának programját később teszik közzé, de nagy a valószinüsége annak, hogy rövid budapesti látogatása alatt a Szentaya nem találkozik a magyar közjogi méltóságokkal, közölte a France Presse.

Az MTI szerint Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

Magyarország másodszor ad majd otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Forrás: g4media.ro

Fordította: Székely Dénes

Foto: erdon.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.