0 0
Read Time:1 Minute, 34 Second

Nehéz feladat munkást találni a hazai tejtermelő gazdaságokba, sok tehenészet indiai vendégmunkásokkal oldja meg a problémát.

A lap által megkérdezett állattartók elmondták: sokáig kerestek itthon munkásokat, mivel a fiatalokat nagyon nehéz rávenni erre a munkára, a legtöbben inkább külföldön próbálnak boldogulni. Az ukrán, román, szerb vendégmunkások közül a legtöbben szintén nem állnak meg Ausztriáig, ahol a magyar bérek többszörösét is megkereshetik. Ezért döntöttek úgy, hogy megpróbálkoznak az indiai munkásokkal. A folyamat Indiában indul, ahol a jelentkezők közül kiválogatják a hozzáértőket, és csak a megfelelteknél indítják el a papírmunkát. A szükséges engedélyek beszerzése nagyjából fél évet vesz igénybe, és két évre kapnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt.

Az indiai munkásokat foglalkoztató gazdák elégedettek a jövevények munkájával, jól dolgoznak, nincsenek konfliktusok a többi munkással, ha pedig nyelvi problémák lépnek fel, az okostelefon fordít. A gazdák szerint a falubeliekkel sincsenek incidensek.

Az egyik első indiai munkásokat foglalkoztató telep a Multiton Kft. ügyvezetője, Sárközi Tamás az AXIÁL tavaszi konferenciáján beszélt a tapasztalatairól „Turbánnal a fejőházban” című előadásában. Elmondta, a cégben komoly gondot jelentett a létszámhiány, kezdetben helyi vagy környékbeli dolgozókat próbáltak alkalmazni, eredménytelenül. Általában a szakképzetlenség, a felelőtlenség, a pontatlan munkavégzés volt a probléma.

A 2015-ben érkezett színes turbános indiai vendégmunkások nem kis feltűnést keltettek a heves megyei kis faluban. Kezdetben a helyieket meg is riasztotta az idegenek látványa, tojással, sárral meg is dobálták a házat, ahol a munkások laktak. Ahogy aztán a helyiek megismerték a vendégmunkásokat, úgy múltak el ellenérzéseik is, mára már semmilyen konfliktus nincs a jövevények és a falubeliek között.

Az indiaiak átlagosan másfél évet töltenek Magyarországon, hazamennek, amikor lejár az engedélyük, majd annak megújítása után visszatérnek. Bérezésük nem tér el a magyar munkavállalókétól. Sárközi Tamás szerint többek között azért éri meg az indiai vendégmunkások foglalkoztatása, mert ők nem tudják egyik napról a másikra itt hagyni a munkát, amit sajnos nem egy magyar munkavállalónál már megéltek a Multiton Kft.-nél.

Forrás: agroinform.hu

Foto:Agroinform

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.