Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének nemrég megválasztott elnöke e hónap első felében Mile Lajos kolozsvári főkonzullal találkozott,
Az EMNP kolozsvári szervezetének elnökét megkérdeztük, hogy Mike Lajos konzul miben segitheti a pártot?
„Nem történik intézményközi együttműködés, hanem csak információcsere, tehát nincs pártámogatásról szó, egyik pártot sem támogatja jobban, mint a másikat. A konzul úr csak informálisan és az ügyek mentén segit, mint amilyen a honositás, valamint a pártok közötti egyensúly és kommunikáció megteremtése. Arra kértem fel a konzul úrat, hogy próbáljon közvetiteni a romániai magyar pártok között”, magyarázta Fancsali Ernő.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy e találkozó arról tanuskodik-e, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is megbizható partnere Budapestnek, ami az erdélyi politikát illeti, leszögezte:
„A konzulátus nem pártpolitikai intézmény és nem is a kormánynak első számú képviselője. Ami a magyar kormányt illeti, az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is fontos partnere a Fidesznek és, természetesen, a kormánynak. Tehát, a válaszom: Igen, továbbra is megbizható partner az MPPT”.
Az interjút készitette: Balázs Magdolna
Average Rating