0 0
Read Time:1 Minute, 34 Second

Az utóbbi időben a Közép-európai Egyetem a nemzetkőzi sajtó első hasábján minden napos témává vált azt követően, hogy a budapesti parlament képviselői az egyetem törvényen kivüli helyezése mellett döntöttek.

E téma kapcsán megkérdeztük Gabriel Andreescut, a bukaresti Nemzeti Politikai Tanulmányok és Közigazgatás Egyetemének (SNSPA) professzorát, hogy mi a véleménye a magyarországi felsőoktatásra vonatkozó törvényt módositó javaslatról, amelyet Áder János, Magyarország elnöke is alárt?

-A törvény módositójavalata a FIDESZ és az Orbán-kormány illiberális politikájának tudható be. Nyilvánvaló, hogy személyes frusztrációról is szó van, ami érthető, hiszen Orbán Viktor, mint fiatal politikus is részesült Soros alapitványának támogatásában. Az alapitvány, egyébként, nagyon sokat tett Magyarországon, akárcsak szerte a nagyvilágban. Szomorú és egyben felháboritó ez az egész ügy, mondotta Andreescu professzor.

Arról, hogy milyen perspektivák elé néz Törökország és a romániai török-tatár kisebbség közti kapcsolat olyan körülmények között, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő az Európai Uniót a „keresztes lovagok szövetségének” nevezte, Gabriel Andreescu igy vélekedett:

-Nem hiszem, hogy van ok aggodalomra. Mostanig nem tapasztaltam, hogy valamilyen probléma is adódott volna a román-török viszonyban. Sok török üzletember talált Romániában elfogadható üzleti kőzegre. Romániában elég nagyszámú török közösség él; több mint 30 ezer állampolgár. Ez egy integrált közösség, amely a törvényes előirásoknak megfelelően, a többi romániai kisebbségnek biztositott feltételek mellett él. Szerintem semmi ok nincs arra, hogy egy román-török probléma merüljön fel a törökországi feszültségek és Erdogan államfő megnyilvánulása miatt.

Arra a kérdésre, hogy hogyan alakul a jövőben Magyarország kalpcsolata Törökországgal olyan összefüggésben, hogy az Orbán-kormány a keresztény értékeket védelmezi és propagálja úgy országos viszonylatban, mind az Európai Unió szintjén, Gabriel Andreescu professzor kifejtette:

-Szerintem ezen kivül még van egy probléma Magyarország és Törökország között, nevezetesen az, hogy Törökország geostratégiai érdeke elhanyagolhatatlan tényező a térségben. Törökország sajátos politikát folytat az EU-val szemben, de nemcsupán, hiszen Romániával, Magyarorszéggal, Horvátországgal és más országokkal szemben is.

Az interjút készitette: Balázs Magdolna

Foto: Suplimentul de Cultura

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.