0 0
Read Time:3 Minute, 37 Second

1376831273jjjA magyarországi szélsőjobboldali párt, a Jobbik akcióit nemcsak Magyarországon, de külföldön – például Romániában vagy más környező országban – sem helyeslik.

A szociáldemokrata Lubomir Zaoralek cseh külügyminiszter , például, nemrég úgy nyilatkozott, hogy „Csehország érdekeit veszélyezteti az olyan politika, mint amilyet a Jobbik képvisel”. Zaorálek hozzátette: „Nem hagyhatjuk, hogy az olyan európai szélsőjobboldali pártok, mint a magyarországi Jobbik felbátorodjon; és hogy egy erősebb hatalom – nem respektálva a nemzetközi jogot és az általa megállapított országhatárokat – az etnikai elv alapján területeket foglaljon el, és átírja a határokat.”

Másrészt, a Beregszászi Református Egyházközség presbitériuma felkérte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt, hogy az ukrajnai válsághelyzetre való tekintettel meghatározatlan időre függessze fel az egyháztól bérelt helyiségben található ügyfélfogadó irodájának működését – közölték beregszászi hírportálok.
A karpatalja.ma és a karpatinfo.net portálokon megjelent közlemény szerint a presbitérium azzal indokolta kérését, hogy az iroda működése kapcsán a médiában politikai csatározások kezdődtek, és ezek nyomán az utóbbi időben számos uszító írás jelent meg. Ezeknek az esetleges következményeivel számolva a Beregszászi Református Egyházközség presbitérium mint ingatlanhelyiség-bérbeadó felkéri Kovács Béla független Európai Parlamenti képviselőt, hogy jótékonysági alapítványa irodájának munkáját 2014. március 19-től határozatlan ideig függessze fel.
A Kárpátalján befolyásos Egységes Centrum párt beregszászi önkormányzati képviselői beadvánnyal fordultak az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) és az Európai Parlament vezetéséhez, valamint Magyarország Külügyminisztériumához, hogy vizsgálják meg, törvényes alapon működik-e Kovács Béla európai parlamenti képviselő ügyfélfogadó irodája Beregszász központjában.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke is a Bumm.sk-nak adott nemrégi interjújában kijelentette, a Jobbikkal csak akkor találkozik, ha elkerülhetetlen, partnerük a Fidesz-KDNP, de az MSZP-vel és az LMP-vel is tárgyalnak. “A Jobbik nem partner számunkra. Azért nem partner számunkra, mivel óriási hibákat követ el. Ilyen volt az a javaslata is, például, hogy listázzák Magyarországon a kettős állampolgársággal rendelkező parlamenti képviselőket. Olyan politikai szereplő, akiknek fontos a határon túliak ügye, ilyet nem mondhat. Vagy nem ért a dolgokhoz, vagy felelőtlenül nyilatkozik. Ezért ők nem partnerek, a mi partnerünk a Fidesz-KDNP, de kapcsolatban állunk az LMP-vel és az MSZP-vel is. A Jobbikkal csakis olyan kapcsolat van, ami elkerülhetetlen”, hangsúlyozta Berényi József az emlitett interjúban.

Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) elnöke a maga részéről igy fogalmazott: “A vajdasági magyarok sem a szerb, sem a magyar nacionalizmus zászlóhordozói nem voltak és nem is lesznek”. “Megdöbbenéssel figyeljük azokat az eseményeket, amelyeket a magyarországi parlamenti választások örve alatt a Jobbik visz véghez Vajdaságban”, nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a vajdsag.ma hirportálnak. Ugyanakkor a VMSZ mélyen elítéli a Jobbik vezetőségét, mert meglátásuk szerint a párt „alig húszéves fiatal embereket kihasználva próbál előre jutni Vajdaságban, próbál utat törni a választókhoz”. „Ők hazamennek, a gyerekeink itt maradnak. “Ne engedjük meg senkinek, sem a Jobbiknak, sem a Jobbik vajdasági szatelitpártjainak, hogy a vajdasági magyar gyerekek nemzeti érzelmeit felkorbácsolva és kihasználva kovácsolják saját politikai tőkéjüket” – szögezi le Pásztor István, hozzáfűzve: „Nekünk együtt kell élnünk a szerbekkel, a többi őshonos kisebbséggel, a volt-Jugoszlávia, majd Koszovó területéről érkezett menekültekkel, a Nyugat-Európából visszatoloncolt koszovói romákkal”.

Mint ismeretes, a román hatóságok nemrég megtiltották a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda négy tagjának Romániába való beutazását, arra hivatkozva, hogy az emlitett szervezetek szélsőséges tevékenységet fejtettek ki országunk területén, veszélyeztetve ezáltal Románia nemzetbiztonságát és közrendjét. E döntés után, Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette, hogy annak dacára, hogy jómaga nem tud belépni Románia területére, lévén, hogy ő is a kitiltottak sorában van, más valakit küldenek majd részükről és úgy folytatják a választási kampánnyal kapcsolatosan Romániában megkezdett programjukat.

E magatartással kapcsolatosan Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke igy fogalmazott: „A Jobbik megpróbált mindenféle irodákat nyitani több romániai városban. Az utóbbi közvéleménykutatás szerint azonban 1,5%-os a támogatottsága a romániai magyarságon belül, úgyhogy nem hiszem, hogy ez radikálisan megváltozna. Mi azt kértük minden magyarországi párttól, hogy ne lépjen át bizonyos határt a választási kampányban, amit a magyarországi demokratikus pártok betartottak. Az egyetlen párt, amely átlépte ezt a határ, az a Jobbik volt”.

A napokban hirportálunknak nyilatkozva Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is elitélte a Jobbik romániai akcióit. Mint mondotta: „Ők ide jönnek, tűntetnek, rendezvényeken vesznek részt, aztán  hazamennek. Mi meg itt maradunk és ali tudjuk rendezni a hangulatot a román hatóságokkal és lakóssággal szemben”. A Jobbik autonómia-támogatása kapcsán Kovács Péter kijelentette: „Az autonómiatörekvéseket támogassák otthon, náluk, nekünk meg van  erre a programunk, nincs szükségünk rájuk”.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.