0 0
Read Time:1 Minute, 10 Second

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter „Lengyelország felé tett barátságtalan lépésnek” tekintette az európai elfogatóparancs alapján keresett politikus, Marcin Romanowski kiadásának megtagadását, és határozatlan időre Varsóba idézte Sebastian Kęćek budapesti nagykövetet.

A lengyel külügy arra számított, hogy Íjgyártó István varsói magyar nagykövet is hazatér, de karácsony után visszautazott Varsóba. A magyar nagykövet ezért diplomáciai bojkott alá került. Hivatalosan is közölték vele, hogy ne jelenjen meg az Európai Unió lengyel elnökségét felavató gálán, majd nem kapott meghívót a külügyminiszter és az EU-országok Lengyelországban akkreditált nagyköveteinek találkozójára sem – írja a lengyel Wyborcza.

A lap arra is kitér, hogy a lengyel külügyminisztérium ajánlást adott az állami intézményeknek: ne vegyenek részt olyan rendezvényeken, amelyeken Íjgyártó nagykövet ott van. Ugyanez vonatkozik a minisztériumok közötti kapcsolatokra is. A cikk szerint Varsó már arra is kidolgozott forgatókönyveket, „ha Orbán úgy döntene, hogy menedékjogot ad egy másik PiS-politikusnak. Ilyen helyzetben az első lépés a magyar nagykövet kiutasítása lehet.

A Wyborcza arról is beszámol, hogy nemzetközi színtéren is fellép majd Lengyelország Magyarország ellen. Egyfelől azt fontolgatják, hogy panaszt nyújtsanak be az Európai Bizottsághoz az európai elfogatóparancs végrehajtásának elmulasztása miatt. Másfelől a cikk szerint támogatni fogják például azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy Orbánt felelősségre vonják a jogállamiság és más európai elvek megsértése miatt, és ennek következtében pénztől fosszák meg. Emiatt Magyarország már visszahozhatatlanul elvesztett egymilliárd eurót a strukturális alapokból, idézik fel az év végével elúszott uniós támogatás esetét.

Forrás: 444.hu

Foto: Szabad Európa

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.