0 0
Read Time:1 Minute, 10 Second
NB-33046-635396989944465378
www.alqurtasnews.com

A magyar kormány célja az Irakkal való kétoldalú együttműködés és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítése – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, az első magyar főkonzulátus felavatásakor az észak-iraki Kurdisztán régió fővárosában, Erbílben. Mikola István az ünnepségen hangsúlyozta: az iraki energiaszektor nagyban hozzájárulhat a globális energiapiacok stabilitásához és biztonságához, a magyar üzleti szereplők számára pedig komoly lehetőségeket kínál az iraki egészségügyi intézményrendszer helyreállítása, bővítése. Ez utóbbi érdekében már konkrét projektekről folynak a tárgyalások. Az üzleti kapcsolatok megerősödését pedig a főkonzulátus, illetve a Magyar Kereskedőház Zrt. és a magyar vállalatok által Bagdadban hamarosan megnyitandó regionális kereskedelmi iroda szolgálja, tájékoztatott az Inforádió. Mint az államtitkár hozzátette, hogy Magyarország támogatja Irak egységét, függetlenségét és területi integritását, az iraki központi kormányzat és a kurd fegyveres erők harcát az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezettel szemben. A magyar kormány augusztusban döntött a kurd kormány fegyveres erőinek szánt 224 tonna lőszer térítésmentes átadásáról az iraki szövetségi kormány részére, amelynek jelentős részét már kiszállították – fűzte hozzá.A főkonzulátust Mikola Istvánnal közösen felavató Falah Musztafa Bakir kurd külügyminiszter megköszönte a közelmúltban kialakult geopolitikai helyzet (az Iszlám Állam fegyvereseinek előretörése) nyomán nyújtott folyamatos magyar támogatást. Elmondta: a kurd kormány elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok erősítésében.
A konzuli iroda a Mol-csoportnak a kurdisztáni régióban működő leányvállalata, a Mol Kalegran közvetlen szomszédságában nyílt meg és Vezekényi Csaba, Magyarország erbíli főkonzulja vezeti.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.