Marijka, Csernobil egyetlen gyermeke

Egyetlen gyerek született az 1986-os atomkatasztrófa után a kitelepítési zónában, de szerencsére egészséges felnőtt vált belőle.

Marijka születése 1999-ben nagy figyelmet kapott. Tizenhárom évvel a csernobili robbanás után ő volt az első és máig az egyetlen gyerek, aki a reaktor közelében jött világra.

Szülei a tiltás ellenére a kitelepítési zónában maradtak, mivel a hatóságok nem biztosítottak nekik megfelelő lakhatást máshol.

A családot sok bírálat érte felelőtlensége miatt, sokan azzal vádolták őket, hogy halálra ítélik a gyereket. A kislány abban a folyóban úszott, ahol a halak is erősen sugárfertőzötté váltak, olyan tejet ivott, amit a szennyezett földeken legelő tehenekből fejtek.

A lány eddig nem sokat szerepelt a médiában. Most 19 éves, és Kijevben tanul egy felsőoktatási intézményben. Mellette egy bárban dolgozik, hogy tanulmányait tudja fizetni. „Jól vagyok, működöm. Ellátom magamat”, mondotta.

Anyja, Lidia Szovenko is cáfolta, hogy Marijka egészségével gond lenne: „Az emberek azt hiszik, hogy ő egy mutáns, vagy két feje van, de tévednek. Egy kedves gyerek, aki teljesen egészséges, ahogy eddig látjuk.”

Forrás: kivultagasabb.blog.hu

Foto: Kívül tágasabb – Blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.