A hollandiai Zwolléban adták át a világ első műanyaghulladékból készült kerékpárútját a napokban. A beruházásért felelős PlasticRoad sajtóközleményében azt írták, a 30 méteres bicikliút 218 ezer műanyag pohárnak vagy 500 ezer műanyag palacknak megfelelő újrahasznosított hulladékból készült.
A kísérleti jelleggel átadott kerékpárutat speciális érzékelőkkel szerelték fel, amely adatokat gyűjt annak teherbírásáról, hőmérsékletéről és tartósságáról. Így ez az útszakasz egyben a Föld első okoskerékpárútja is.
A cég két befektetője szerint ez egy hatalmas lépés a fenntartható utak megvalósítása felé. Hozzátették: a PlasticRoad koncepciójával az utak 70 százalékkal gyorsabban megépíthetők, mint a hagyományos módszerekkel, élettartamuk pedig legalább kétszer-háromszor nagyobb. Emellett az előállításuk kevesebb negatív hatással bír a környezetre, és a szén-dioxid-kibocsátásuk is alacsony.
Novemberben ugyancsak Hollandiában, Giethoornban rakják le a második kísérleti újrahasznosított műanyagból készült kerékpárutat. Giethoornt „holland Velenceként” is szokták említeni, mivel a település házait csak fahidakon vagy csónakkal lehet megközelíteni.
Különleges, világító kerékpárút Hollandiában
Vincent van Gogh festőművész emlékére a hollandok egy pár évvel ezelőtt különlegesen szép, innovativ világitó kerékpárútat épitettek, Brabant megyében.
Daan Roosegaarde holland művész és dizájnert Vincent van Gogh hires festménye, a Csillagos éj ihlette meg. Az egy kilometer hosszú gyönyörű kerékpárútnak köszönhetően egy kényelmes, biztonságos, energiatakarékos lámpatestekkel megvilágított úton közlekedhetnek a helyi lakosok és az odalátogató vendégek. Napnyugta után az útba épített világító kavicsok és 50 ezer LED lámpák tekervényes, világító alakzatainak köszönhetően kivételes élményben lehet részük a kerékpárosoknak.
Forrás:hirado.hu/Érdekes Világ.hu
Foto:Érdekes Világ.hu/Élő bolygó
Average Rating