
Csomortányi Istvánról, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről náci karlendítős kép jelent meg a Facebookon. Csomortányi a képet “ízléstelen facebookos manipulációnak” nevezte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője viszont lemondásra szólította fel a politikust, írja az MTI.
Az EMNP Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán vasárnap délután megjelent fényképen öt fiatal látható, akik közül három, feltételezhetően egy barlang bejáratánál, náci karlendítéssel pózol, az ötödik pedig baseballütőt tart a kezében. Az arcokat a felvételen – az ifjú Csomortányiét leszámítva – eltakarták. A felvételhez bejegyzésként az EMNP szombaton tartott országos küldöttgyűléséről kiadott közlemény egyik mondatát csatolták, ami a párt egységét hirdette. Szombaton a párt küldöttei bizalmi szavazáson erősítették meg Csomortányit a pártelnöki tisztségben.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete vasárnap közleményt adott ki, melyben tudatta, hogy közösségi oldalát feltörték, így került az oldalukra az “ismeretlen eredetű és kétes hitelességű tartalom”, melyet töröltek.
Csomortányi István is közleményben reagált a történtekre. Úgy vélte: “egyértelműen látható módon manipulált fotót” publikáltak róla azzal a szándékkal, hogy személyét elfogadhatatlan helyzetben mutassák be, “a szélsőségesség jól ismert balliberális rágalmazási technikájának felhasználásával”, a pártot hozzák hátrányos helyzetbe.
Csomortányi azt is elmondta, a párt szakemberei vizsgálják a szükséges jogi lépéseket, és semmi nem tántorítja el a megkezdett munka folytatásától.
Hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője közleményben lemondásra szólította fel Csomortányi Istvánt, mert szerinte ezzel a teljes erdélyi magyarságra szégyent hoz.
Forrás: index.hu
Foto:hirmondo.ro
Average Rating