0 0
Read Time:1 Minute, 16 Second

A „Magyar Hirlap” internetes honlapja szerint a Traian Băsescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombaton, Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti “bicskázás” után ki marad talpon, és “kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát. “Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel, irja a „Magyar Hirlap”.  
A hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták

Az emlitett napilap ugyanakkor megjegyzi, hogy Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással mint az internacionalisták. A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is válaszolt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva tért ki a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalatára. Hozzátette, Traian Basescu felfüggesztett román államfőt jó román hazafinak ismerte meg. “Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul-e Bukarestben. (2012 július 28)

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.