A Nemzeti Választási Iroda (NVI) által közzétett hivatalos részeredmények szerint a szavazatok 98,5 százalékának összeszámlálása alapján a Fidesz megszerezte a kétharmados többséghez szükséges 133 képviselői mandátumot a vasárnap rendezett országgyűlési választáson.
A Fidesz–KDNP győzelme után sorra érkeztek a gratulációk a határon túli magyar politikusoktól.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke szerint a magas részvételi arány és szavazati többség megerősíti az új magyar kormány legitimitását. Porcsalmi Bálint szerint az a magyar kormány győzött, amely partnerként tekint az erdélyi magyarságra, így folytatódhat az a pár éve tartó konszolidált partnerség, amely által a romániai közösség számíthat Magyarországra.
“A szeretet győzött a gyűlölet felett”, hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés László elmondta, hatástalannak bizonyult a gyűlöletkampány, amely tulajdonképpen nem a nemzetről, hanem a pártbeli acsarkodásról szólt.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja a Facebookon reagált. Azt írta, „a modern magyar demokrácia történetében párját ritkító, hogy valaki nyolc év kormányzás után is bizalmat kapjon, és sokkal több szavazatot szerezzen, mint korábban. Érdekünk az erős, stabil és magabiztos Magyarország”.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint az, hogy a választópolgárok többsége ismét bizalmat szavazott a kormánypártoknak azt jelzi, hogy a magyar nemzet erős és egységes. Gulácsi Géza úgy fogalmazott, hogy az eredmény nemcsak Magyarország szempontjából volt sorsdöntő, hanem a határon túli magyarok szempontjából is.
Fontos volt, hogy folytatni lehessen a nemzetben való gondolkodást és a nemzetépítést – szögezte le Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki hozzátette, a vajdasági magyarok is jelentősen hozzájárultak az egyértelmű választási eredményhez.
Forrás: hirado.hu
Foto: Rador
Average Rating