Példátlan döntést hozott az Európai Parlament Jogi Bizottsága Románia és Magyarország biztosjelöltei tekintetében. A nemzetközi sajtó széles körben beszámolt Rovana Plumb és Trócsányi László jelölésének elutasitásáról

A fontosabb nemzetközi hirügynökségek és kiadványok is beszámoltak arról, hogy az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI) alkalmatlannak vélte Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre. “A döntés kínos helyzetbe sodorta a jelenleg politikai válsággal küzdő román kormányt (…), amely már más jelöltek esetében is szembesült különböző problémákkal Brüsszelben”, irja a Reuters hirügynökség.

Románia és Magyarország biztosjelöljei, Rovana Plumb és Trócsányi László, negativ véleményezést kaptak az Európai Parlament Jogi Bizottságában – összeférhetetlenségi problémák miatt.

“Leszavazták Románia és Magyarország biztosjelöltjeit”, ezzel a címmel  közli cikkét a Reuters, amely, egyebek mellett, megjegyzi: “A döntés kínos helyzetbe hozta Orbán Viktor miniszterelnököt, hiszen jómaga javasolta Trócsányi Lászlót az uniós biztosi posztra, de a román kormányt is, amely jelenleg politikai válsággal küzd és nem ez az első alkalom, amikor problémákkal szembesül Brüsszelben”.

A Mediafax idézte The Guardian brit napilap szerint, a két jelölt – Rovana Plumb és Trócsányi László – elutasítása “példátlan eljárás”, amely csak tovább fokozza az Európai Bizottság megválasztott elnökére, Ursula von der Leyen-re gyakorolt nyomást, aki e tisztséget ténylegesen november 1-én veszi át.

“Noha, a három órás meghallgatásokon az Európai Parlament általában egy-két személyt uasít el gyenge teljesítmény miatt, most először történt meg, hogy a jelölteket meghallgatásuk előtt visszautasitotta. Ez az erőgyakorlat a 2016-ban bevezetett új szabályoknak köszönhető, melyek megkövetelik az esetleg felmerülő összeférhetetlenségi problémák ellenörzését”, magyarázzák a brit újságirók.

A közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre jelölt Rovana Plumbról a román sajtó azt irta, hogy kölcsönöket vett fel, amelyeket utólag a kormánypártnak adományozott, jegyi meg a The Guardian. Plumb jelölését 15 ellenszavazattal, 6 támogató szavazattal és két tartózkodás mellett szavazták meg. Plumb a román sajtónak azt nyilatkozta, hogy a bizottság kérdéseire “világosan és nyiltan” válaszolt és hogy az Európai Parlament részéről nem kapott hivatalos döntést. Elméletileg mindkét jelölt európai biztos lehet, ha sikerül meggyőzniük az Európai Parlamentet arról, hogy a valóságban személyük nincs összeférhetetlenségi heyzetben. Jelölésük felfüggesztése azonban arra ösztönözheti a román és a magyar kormányt, hogy más jelölteket javasoljon. De, az új jelölteknek kevés idő lesz  rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek a meghallgatásra, jegyzik meg a brit újságirók.

A The Washinton Post kitér arra is, hogy a javasolt biztosjelöltek meghallgatása hétfőn kezdődik, de még nem világos, hogy Románia és Magyarország jelöltjeit helyettesitik vagy esetleg egy újabb esélyt adnak nekük arra, hogy megvédjék magukat.

Jaume Duch Guillot, az Európai Parlament szóvivője a Twitteren közölte, hogy a JURI bizottságtól kérni fogja, “a helyzet tisztázását”.

“A szabályok szerint, ha összeférhetetlenséget fedezünk fel, tájékoztatjuk a bizottság elnökét. Most is levelet intézünk hozzá. A labda az elnök térfelén van”, mondotta Sergey Lagodinsky,  a jogi bizottság alelnöke.

A Medifax idézte Politico megjegyzi: “Úgy tünik, hogy Románia és Magyaroszág biztosjelöltjeinek elutasításával az Európai Parlament az első nagy vizsga elé állitotta az Európai Bizottság megválasztott elnökét, aki e döntés nyomán mostanig nem nyilatkozott.

Ha az emlitett két ejlölt esetében a JURI bizottság megállapitja, hogy nem hárítható el a személyi összeférhetetlenség, ”a megválasztott elnök (Ursula von der Leyen – n.r.) nagyon kényes helyzetbe kerül a bukaresti és a budapesti kormány vezetőivel szemben, akik felháborodásuknak adtak hangot biztosjelöltjeik elutasitása miatt”, állitják a Politico újságírói.

A Medifax idézte Finacial Times lap szerint a JURI bizottság döntése “kínos Ursula von der Leyen számára”.

A Deutsche Welle német radio úgy vélte, hogy Ursula von der Leyen csapatát a “felbomlás veszélye fenyegeti” miután Románia és Magyarország biztosjelöltjeit elutasította az Európai Parlament.

“Pénzügyi kérdések miatt visszautasítottak két európai biztost”, írja az EuObserv, megjegyezve, hogy Románia és Magyarország biztosjelöltjei,  Rovana Plumb és Trócsányi László, nem jutnak odáig, hogy meghallgassák őket az Európai Parlamentben. A JURI bizottság úgy döntött, hogy ami  a jelöltek pénzügyi helyzeteit illeti “nincs megfelelő átláthatóság”. Most Ursula von der Leyen elnökasszonynak kell eldöntenie, hogy kell-e új jelölteket nevesíteni”, véli az EuObserver.

Forrás:hotnews.ro

Fordítás: Péterfy Tünde

Foto:ziaristii.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.