A napokban, Kolozsváron, a normalitás jegyében tett gesztusként, megkezdték a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését a város bejáratainál, amelynek – a többnyelvűségen kivül – a municipíum történelmi, multikultúrális és európai szellemiségéről is kell tanuskodnia.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történész szakértőinek tanácsa alapján a Polgármesteri Hivatal úgy döntött, hogy a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésekor tiszteletben kell tartani az emlitett kritériumokat és utalni kell a város római kori eredetére is, illetve szerepelnie kell a a Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117-138) felirat, hiszen történelmi tény, hogy a mai Románia területén Kolozsvár volt az első város, amelyet a rómaiak municípiumi rangra emeltek. Az első többnyelvű helységnévtáblát a Floresti felöli út bejáratánal helyezik ki.
A kolozsvári események fényében emlitjük meg, hogy május 17 és 21 között tartja éves kongresszusát az Európai Nemzetiségek Főderativ Szövetsége (FUEN), amelyen az európai nemzeti kisebbségek több mint 200 képviselője vesz részt. A kongresszus tulajdonképpeni programja csütörtök délelőtt kezdődött, amikor olyan fontos témák megvitatása kerültek teritékre, mint a nemzeti kisebbségek jogai és problémái, az autonómia, valamint a kisebbségek hozzájárulása az európai kultúrális örökséghez. A kongresszus részvevői között szerepel, meghivottként, Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos is, illetve katalán, skót, belga és szlovák meghivottak.
Kolozsvár polgármestere üzenetében „Isten hozta Kolozsvárra” szavakkal köszöntötte a kongresszus részvevőit. A polgármester üzenete a toleranciáról, barátságról és európai nyitottságról tanuskodik, annál inkább, hogy kihangsúlyozza: Erdély szivében található Kolozsvár a legmegfelelőbb hely a nemzeti kisebbségeknek szentelt akció lebonyolitására, hiszen egy multikulturális város, amelyben minden kisebbség megtalálja a helyét és mások tiszteletének örvend, függetlenül, hogy milyen nyelvet beszél vagy milyen vallásfelekezethez tartozik.
A nemzeti kisebbségek védelmezésére gyakorlatba ültetett, fenntebb emlitett renszer szavatolja e kisebbségek létét és hosszú távú fejlődését és semmi esetre sem vezet az asszimilációhoz. Egy önmagáért beszélő tény e szempontból a kisszámú örmény kisebbség, amely teljesen megőrizte hagyományait. Az RMDSZ következetes parlamenti jelenléte az utóbbi 27 évben, kormányzati közreműködése, különböző formákban – további példa Románia nemzeti kisebbségekhez való viszonyulására, jegyzi meg a kolozsvári önkormányzat közleménye.
Végezetül megjegyezzük, hogy a FUEN 32 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével az őshonos nemzeti kisebbségek, illetve őshonos etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. A tagszervezetek egyrésze a függetlenségét, mig mások a területi autonómiáért vagy a kollektiv jogokért küzdenek.
Szerkesztőség
Foto: Marosvasarhelyi Info, ziardecluj.ro
Average Rating