Sajtóvélemények Tőkés László és utódja, Csűry István püspök között kialakult feszültség magyarázatára

Tokes-CsuryCsűry Istvánt Tőkés László jobbkezeként, ügyintézőjeként tartották számon. 2007-ben, amikor Tőkés elnyerte első, két évre szóló EP-képviselői mandátumát, Csűryre ruházta át a püspöki jogkörét, aki attól kezdve helyettes püspökként irányította a református egyházkerületet.

Tőkés László EP-képviselői mandátumát a KRE keretében tevékenykedő lelkészek zöme megkönnyebbülésként élte át.

Tőkés püspöki mandátuma alatt a KRE teljesen elszigetelődött: nem alakított ki kapcsolatokat a külföldi református szervezetekkel, protestáns intézményekkel.

Azt követően, hogy 2009-ben Tőkés RMDSZ-listán elnyerte második EP-képviselői mandátumát, Csűryt püspökké választották.

az új püspök másképp képzelte el a püspöki megbízatását. Új egyházpolitikai irányt választott, megbékélésre törekedett és az egyházépítést tűzte ki céljául, külföldi kapcsolatok kiépítésére koncentrált, és egyértelművé tette, hogy a magyar közösség érdekében szeretne tevékenykedni. Ennek része volt az is, hogy minden társadalomszervező erővel együttműködésre épülő kapcsolatok kiépítését kezdeményezte: partnerként tekintett többek között az RMDSZ-re is.

Ekkor következett be a volt és a jelenlegi püspök viszonyában a törés. Míg Tőkés elvárta volna, hogy a KRE osztatlan támogatásában részesítse, addig Csűry nyitott az RMDSZ felé is, mindkét fél irányába téve gesztusokat. A 2012-es önkormányzati választásokon az RMDSZ-szel már kiegyezett abban, hogy az egyház keretéből származó személyek kerüljenek fel a szövetségi listák befutó helyeire. Arra kérte az EMNP-t is, hogy tegye meg ugyanezt a gesztust, azonban ezt a kérést Tőkés megtagadta.

A Tőkés és Csűry közötti viszony elmérgesedéséhez két további ügy is hozzájárult. Az egyik az volt, hogy Tőkés mandátumot kért Csűrytől arra, hogy
a KRE nevében tárgyaljon a Fidesszel a Magyarországról az egyháznak érkező támogatások elosztásáról, Csűry viszont az egyház érdekeit felismerve ezt a kérést megtagadta. Félő volt ugyanis, hogy a pénzek nem egyházerősítő céllal érkeznek meg, hanem Tőkés saját politikai érdekeinek figyelembevételével klientúrájához juttatja a támogatásokat.
A másik ügy Tőkés válásához kapcsolódott.

Felesége a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottságához fordult, fegyelmi eljárást kérve férje ellen. Tőkés ekkor elvárta volna, hogy az egyház mellette álljon ki, és az ügyet megtárgyalás nélkül söpörjék le az asztalról. Ez viszont nem történt meg, és az egyházmegye Tőkést válása és magánéleti botrányai miatt 2011 őszén 500 lej pénzbírság kifizetésére kötelezte. Emellett a volt püspök írásbeli megrovást is kapott, mert „vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen, mert megsértette házassági fogadalmát, és mert nem gondoskodott elvárható módon feleségéről és gyermekeiről”. (transindex.ro)

Tőkés László az utóbbi években sorozatosan támadta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry István jelenlegi püspököt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. Emiatt 2013 végén az egyházkerület állásfoglalásában szólitotta fel az EP-képviselőt, hogy fejezze be „az egyházhoz méltatlan magatartását”.(maszol.ro)

 Tőkés László európai parlamenti képviselő olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke együttműködött a Securitatéval, a kommunista Ceausescu-rendszer politikai rendőrségével.

Csűry István püspök június 29-én a Bihari naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte “a Fidesz-KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg “az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”.

Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: “hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.

Csűry István püspöki mandátuma ősszel jár le, a püspök azonban újabb mandátumra pályázhat. Tőkés László az MTI kérdésére határozottan cáfolta, hogy vissza kívánna térni az egyházkerület püspöki tisztségébe.(transidex.ro)

Másrészt, a magyar kormány az elmúlt hat évben összesen több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület oktatási-nevelési és hitéleti törekvéseit – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár nemrég Nagyváradon.

 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót.

  Az államtitkár elmondta: egyházi területen 1,244 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt hat évben az egyházkerület,- vagyis amióta Csűry István vezeti az egyházkerületet -, amely ezen felül a nemzetpolitikai államtitkárságtól további mintegy 150 millió forintot kapott terveinek megvalósítására.

 Rámutatott: mindez azt igazolja, hogy az Orbán-kormány sokkal nagyobb mértékben figyel a külhoni és a partiumi magyarokra, akik tetteikkel is bizonyítják, hogy a közösséget szolgálják.

 Csűry István megköszönte a magyar kormánynak az egyházkerületnek nyújtott támogatást. A püspök 40-50 gyülekezet nevében fejezte ki háláját, amelyek kisebb-nagyobb kormányzati támogatásban részesültek.

Foto: itthin.transindex.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.