0 0
Read Time:2 Minute, 52 Second
szavay_istvan
Szávay_István

Mint ismeretes ez év  kezdetén egy évre kitíltottak Romániából négy magyar állampolgárt – köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjét, nevezetesen Szávay Istvánt és Zagyva György Gyulát -, mivel  a román hatóságok úgy vélték, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

Mindez Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét nem akadályozta meg abban, hogy irásbeli kérdéssel forduljon Semjény Zsolt miniszterelnök-helyetteshez az 1990. márciusi események kapcsán. Ugyanis, Szávay Istán úgy véli, hogy Romániában mindmáig nem vontak senkit felelősségre “Marosvásárhely elrománosodását és az erdélyi magyarok ezreinek elvándorlását eredményező 1990. márciusi pogrom kitervelői és végrehajtói közül, mint ahogyan az áldozatok kárpótlása érdekében sem történt értékelhető lépés”. Ezért Szávay István, az elkövetők és felbujtók felelősségre vonása valamint az áldozatok kárpótlása ügyében  írásbeli kérdést intézett a magyar miniszterelnök-helyetteshez, aki válaszában azt sugallta, “meg kell várni, hogy a román fél szembenézzen az akkor történtekkel.”

“A 89-es forradalom után szélnek eresztett egykori Securitate-ügynökök segítségével, a félrevezetett román bányászokat eszközként felhasználva 1990 márciusának közepére sikerült is polgárháborús helyzetet teremteniük Marosvásárhelyen”, hangsúlyozta Szávay, majd így folytatta:  “Az utcai harcokat tétlenül szemlélő rendőrség és katonaság be nem avatkozása következtében öten meghaltak és több mint 300-an megsebesültek. A decemberi eufória és biztonságérzet örökre elveszett Erdély magyarsága számára. A pogrom következtében ezrek, főként az erdélyi magyar értelmiség menekült Magyarországra, majd sokan közülük tovább Nyugatra, pótolhatatlan károkat és behozhatatlan hátrányokat okozva ezzel a helyi magyar közösségnek és megmaradásnak. A román hatalom a felelősséget természetesen azonnal az erdélyi magyar közösségre és az eseményeket valójában béna kacsaként figyelő Magyarország revizionista szervezkedésére (!) kente. Az áldozatok és hozzátartozóik azóta sem kaptak semmilyen kárpótlást, csupán a magyar állam adott át néhányuknak egy-két kitűntetést. A román állam máig nem ismerte el, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában Securitate-szervezte pogrom zajlott, amelynek célja a magyar közösség megfélemlítésével párhuzamosan a románság fanatizálása, illetve az ellenzéki, valódi demokráciát és jogegyenlőséget követelő román és magyar hangok elnémítása volt”.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője ezért még 2011 márciusában javasolta olyan parlamenti bizottság felállítását, amelynek fő feladata az lett volna, hogy minél pontosabban megállapítsa a pogromban kárt szenvedett, megsebesült, letartóztatott, elítélt és elhunyt magyarok körét.

2015 márciusában (azaz kevesebb, mint 5 hónapon belül) a marosvásárhelyi pogrom 25. évfordulójára emlékezik majd a székelység egykori fővárosának, de valójában egész Erdély magyarsága. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyetteshez intézett levelében Szávay István azt tudakolta, hogy miként készül a magyar kormány az évfordulóra, történtek-e már egyeztetések a román féllel a pogrom körülményeinek, lefolyásának, illetve következményeinek történeti hitelességű feldolgozására, levezénylőinek felderítésére, felkutatására és felelősségre vonására, az áldozatok vagy hozzátartozóik kárpótlására, esetleg ez utóbbi lépés magyar állami forrásokból történő biztosítására. Semjén Zsolt válaszában minden bizonnyal érdekes, értelmes és tartalmas megemlékező programról, előadásról és konferenciáról számolt be, azonban román féllel történő egyeztetésekről, kárpótlásról, vagy felelősségre vonásról egyetlen szót sem ejtett, mondotta a Jobbik alelnöke, hozzáfűzve: A miniszterelnök-helyettes szerint „Romániának szembe kell néznie az akkor történtekkel, а politika és az intézkedő hatóságok 25 évvel ezelőtti szerepvállalásával. Tisztáznia kell, hogy pontosan mi is történt а fekete március napjaiban, és román részről kik voltak felelősek а történtekért.”

A válasszal kapcsolatban Szávay István az alfahir.hu portálnak  megjegyezte, hogy egészen elképesztőnek tartja, hogy miniszterelnök-helyettesként Semjén ismét, sokadjára nem válaszolt az általa feltett kérdésekre. A Jobbik alelnöke mindehhez hozzátette még: „Jó lenne ezért végre már abbahagyni a problémák szőnyeg alá söprését és őszinte szándékkal, megalkuvások nélkül tenni megoldásukért, például a marosvásárhelyi pogrom felelőseinek megbüntetéséért és áldozatainak kárpótlásáért.”

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.