0 0
Read Time:1 Minute, 30 Second

A Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben száll versenybe egy újabb mandátumért a szeptemberi önkormányzati választásokon Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere – közölte kedden az UH.ro helyi internetes újság.

Gálfi Árpád és támogatói péntekre hirdettek sajtótájékoztatót, hogy bemutassák a román-magyar vegyespárt jelöltjeit. Ember Attila, a polgármester tanácsadója az UH.ro-nak megerősítette, hogy Gálfi Árpád és támogatói a POL színeiben neveznek be a választási versenybe.

A romániai pártok bejegyzésében illetékes bukaresti törvényszék július végén elrendelte a Gálfiék által létrehozott Székelyudvarhelyért Párt bevezetését a romániai pártok jegyzékébe, de a párt bejegyzése még nem vált hatályossá, ezért létrehozói nem indulhatnak e párt színeiben.

A polgármester tanácsadója az UH.ro portálnak elmondta: azért döntöttek arról, hogy egy másik párt színeiben indulnak, mert attól tartanak, hogy ellenfeleik egy másik Gálfi Árpádot is beneveznek a székelyudvarhelyi választási versenybe, hogy megtévesszék és megosszák a polgármester szavazóit. Négy évvel ezelőtt is hasonló történt Székelyudvarhelyen, ahol a függetlenként induló Bunta Levente korábbi RMDSZ-es polgármesternek egy Buta Leventével is meg kellett mérkőznie, akinek a neve szintén független polgármesterjelöltként került fel a szavazólapra. Gálfi Árpádot négy éve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltjeként választották meg Székelyudvarhely élére. Pártja, az MPP azonban tavaly kizárta a soraiból. A polgármester úgy vélte: azzal vonta magára az MPP vezetőinek haragját, hogy felbontotta a város számára előnytelennek talált szolgáltatói szerződéseket, amelyeket Szász Jenő, Székelyudvarhely korábbi MPP-s polgármestere kötött. Gálfi Árpádnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Derzsi Lászlóval és az MPP által indított Mike Leventével kell megküzdenie a polgármesteri tisztségért a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásokon. A 34 ezer lakosú Székelyudvarhely lakosságának több mint 95 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson. A székelyföldi várost az 1989-es rendszerváltozás után többnyire az RMDSZ-szel szemben álló magyar ellenzéki polgármesterek vezették.

Forrás: MTI

Foto:szekelyhon.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.