0 0
Read Time:1 Minute, 51 Second

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt szeretné, ha a három magyar párt nem külön-külön, indulna a májusban esedékes európai parlamenti választáson és ennek érdekében választási koaliciót javasolt.

Megkérdeztük Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét, hogy milyen esélye van a párt által javasolt választási koalició megvalósulásának?

“Ez a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ véleményétől függ. A mi részünkről az ötlet megszületett, az ajánlatot megtettük. Arról kellene tárgyalnunk, hogy hogyan fogjuk össze a magyarok szavazatait, illetev az erdélyi magyar politikai alakulatok uniós stratégiáit. Egyébként én azt gondolom, hogy  egy ilyen együttműködés kihatással lenne – amennyiben jól silerül – nemcsak az európai parlamenti választásokra, de a következő előttünk álló választásokra is. De, egyelőre az RMDSZ részéről nem kaptunk semmilyen visszajelzést koaliciós javaslatunkra.”

Arra a kérdésre, hogy a koaliciós javaslat sikere esetén a másik két magyar párt hajlandó lesz-e lemondani saját befutó helyeiről, Szilágyi Zsolt elmondta:

“Egy kicsit visszatérek időben: 2004-ben egy sajátos helyzet alakult ki, ugyanis Tőkés László függetlenként indult. Az RMDSZ listája két helyet szerzett, és Tőkés László mandátumával három erdélyi magyart sikerült Brüsszelbe küldenünk. 2009-ben a magyar összefogás listáján, amelyet Tőkés László vezetett, minden addiginél nagyobb magyar választási részvételt sikerült elérni, közel 9%-os volt a magyarok részaránya az összválasztásokhoz képest. 2014-ben az RMDSZ visszautasitotta a koaliciót, emiatt az erdélyi közösség egy mandátumot elveszitett. Most itt a lehetőség arra, hogy ne csak a pártérdeket, hanem elsősorban a közösség érdekét nézzük és azt mondjuk, hogy az erdélyi magyaroknak, ha nem is biztositott, de elvi esélye van arra, hogy három képviselőt küldjön Erdélyből Brüsszelbe. Ehhez viszont az kell, hogy összefogjuk erőinket”.

A Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt elnöksége együttes ülést tartott a múlt hét végén, Kolozsváron.

Kérdésünkre, hogy konkrétan milyen témák kerültek teritékre, az EMNP elnöke elmondta:

“Egy nagyon jó hangulatú megbeszélés volt. Én Mezei János úrral kapcsolatban voltam már tavaly november óta, amikor megválasztották az MPP elnökének. Ez volt az első alkalom, amikor a két elnökség együtt találkozik. Elsősorban azokat a kihivásokat tekintetük át, amelyek a jövőben előttünk állnak, és én azt szorgalmaztam, hogy kapcsolataink legyenek szorosak, rendszeresen találkozzunk és ha lehet, közösen lépjünk fel a választásokon, például az EP-választásokon, hiszen csak igy maximizálhatóak a magyar szavazatok”.

Az interjút készitette: Balázs Magdolna

Foto: Szekelyfold.ma

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.