Szomorú európai csapás a romániai magyarok autonómiatörekvésére: az Európai Unió Bírósága elutasitotta az SZNT polgári kezdeményezését

Europai BirosagAz Európai Unió luxemburgi bírósága támogatta az Európai Biróságot (EB) és úgy döntött, hogy az EB jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” elnevezéssel elindított polgári kezdeményezés bejegyzését, tájékoztatott a magyarhirlap.hu portál.

Az uniós bíróság ítéletében kifejtette, hogy nem vehető nyilvántartásba az olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul.
Ugyanis – mint indoklásában rámutatott – a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni.
A törvényszék arra is rámutat, hogy ezen régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőinek fennmaradása nem olyan cél, amely igazolhatná az unió kohéziós politikája keretében valamely jogi aktusnak az elfogadását. Az ilyen politika ugyanis az unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen az egyes régióit sújtó súlyos és állandó demográfiai hátrányok csökkentésére irányul.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az erdélyi magyarok európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság, valamint arra szólította fel őket, hogy távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, jegyzi meg az emlitett forrás.
Mint ismeretes Románia a perbe az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.

Foto: www.erdon.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.