“Gyermekóra” – az első romániai rádióműsor gyermekeknek 1929. január 12-én indult
1929. január 12-én, mindössze két hónappal a Román Rádiótársaság első hivatalos adása után, debütált a „Gyermekóra” című műsor, az első, kizárólag gyemekeknek szóló
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
1929. január 12-én, mindössze két hónappal a Román Rádiótársaság első hivatalos adása után, debütált a „Gyermekóra” című műsor, az első, kizárólag gyemekeknek szóló
A Hargita megyei Csíkkozmás községből több szülő arra kérte a helyi és megyei hatóságokat, hogy szervezzenek olyan táborokat, ahol gyermekeik román nyelvet tanulhatnak.