Szociológiai kutatás: A székelyek szkeptikusak a koronavirus elleni oltással szemben
Romániában a teljes nagykorú népesség 28 százaléka zárkózik el kategorikusan az oltástól. Ez az arány az erdélyi magyarok között 24 százalékos, mig a
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
Romániában a teljes nagykorú népesség 28 százaléka zárkózik el kategorikusan az oltástól. Ez az arány az erdélyi magyarok között 24 százalékos, mig a
Magyarországon megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet, amely szerint minden egészségügyi dolgozónak kötelező lesz az első két koronavírus elleni védőoltás. Galgóczi Ágnes,
Hargita megyében is megjelent a koronavírus, egy Franciaországból visszatért személynél mutatták ki csütörtökön, közölte honlapján a prefektus hivatala. A fertőzött személy március 23-án
Percekkel azután, hogy a holland kormány bejelentette az iskolák és a nem létfontosságú boltok bezárását a koronavirus miatt, már hosszú sorokban várakoztak a
A koronavirus-járvány pozitivan hatott, elsősorban, a környezetre. A NASA műholdfelvételei szerint Kinában számottevően csökkent a légszennyezés, amely, részben, annak tulajdonitható, hogy a gazdaság
A magyar kormány elfogadta az operatív törzs ajánlását, amelyet a koronavirus-járvány miatt tett, és lemondta a március 15-i központi ünnepség megszervezését. Bár Magyarországon