Read Time:1 Minute, 35 Second
Klaus Iohannis államelnök hétfőn, a Cotroceni palotában bejelentette, hogy a jövő héttől további egy hónappal hosszabitják meg a szükségállapotot Romániába.
„A kormánytól javaslatokat kértem. A jövő hét első felében újabb rendeletet bocsátok ki az egészségügyi-vészhelyzet egy hónappal való meghosszabitására. Ez szükséges a járvány ellenörzés alatt való tartása érdekében”, hangsúlyozta az államelnök.
Klaus Iohannis kitért a katonai rendelet nyomán hozott intézkedések első konklúzióira is. „ Romániában a virus-fertőzöttek száma nem növekedett annyira, mint más országokban és ez annak köszönhető, hogy időben határozottan intézkedtünk”, mondotta, hozzáfűzve, hogy „ nem jött el a lazitás ideje, mivel még nem jutottunk el a járvány csúcsáig”.
„A szakértők szerint a járványhelyzet alakulása attól függ, hogy mennyire tartjuk be a szabályokat. Nem kell pánikba esnünk, csupán be kell tartanunk a hatóságok utasitásait”, húzta alá Klaus Iohannis, megjegyezve: „2,5 millió védőmaszkot kapunk az orvosok számára és mintegy nyolc millió védőmaszkot a lakosság vehet igénybe, mig az egészségügyben dolgozóknak 500 ezer védőruhát juttatunk”.
„Meg kell hosszabitani a rendkivüli helyzetet. A jövő hét kezdetén rendeletet bocsátunk ki a vészhelyzet egy hónappal való meghosszabitásátra”, nyilatkozta az államelnök, hozzáfűzve:
„Úgy döntöttem, hogy Románia tizenegy orvosból és orvosi asszisztensből álló csapatot küld Milánó környékébe. A csapat legkésőbb kedden indul útnak”.
„Megvitattuk a költségvetés kiigazitásának előkészitését is. A helyzet nagyon komoly. A válság nemcsak a közegészségügyet, hanem a költségvetést is megviseli. Szükség lesz növelni a költségvetési hiányt. Bonyolult költségvetési helyzettel kell számolnunk, amely nem oldódik meg magától. A kormánynak elemeznie kell a helyzetet, hogy ne szoritkozzunk csupán néhány módositásra. A csökkenő jövedelmeket és a növekvő kiadásokat újra kell gondolni”, magyarázta Klaus Iohannis, megjegyezve:
„Néhány magánvállalat támogatja erőfeszitéseinket és ezért gratulálok nekük. Ismételten arra buzditom önöket, hogy tartsák tiszteletbe a hatoságok által meghozott intézkedéseket és a karantént. Kerüljék a személyes kontaktust, ami nagyon fontos. A fertőzés emberről emberre terjed. Tartsák be a távolságot egymás között, ne fogjnak kezet és ne öleljék meg egymást”.
Forrás: rfi.ro
Forditotta: Balázs Magdolna
Foto: rfi.ro
Happy
0
0 %
Sad
0
0 %
Excited
0
0 %
Sleepy
0
0 %
Angry
0
0 %
Surprise
0
0 %
Average Rating