0
0
2o2o-ban, Bukarestben, mint bárhol a nagyvilágban, megváltozott az emberek élete. A COVID-19 világjárvány nagyon kihatott mindennapjainkra és egyházi életünkre. A templomokat tavasszal bezárták, majd újranyitásuk után a vírus gyors terjedése miatt, újabb szigorítások léptek életbe Romániában (is). Az egyházi élet országszerte megváltozott. A fővárosi magyar gyülekezetekből így nyilatkoztak e téma kapcsán:
Számomra a járvány miatti szükségállapot bevezetése nem teremtett teljesen új helyzetet, hiszen a város nagy kiterjedése miatt a telefonos lelkigondozás addig is része volt a lelkészi szolgálatomnak. Március közepétől viszont ez a megoldás nemcsak az idős és beteg egyháztagokkal való kapcsolattartást jelentette, hanem kiterjedt a gyülekezet egészére. Májusban több idős, de még aktív egyháztag jelezte, hogy elköltözik Bukarestből. A szükségállapot feloldását követően nem történt meg a várt és remélt visszatérés. A jelenlegi nagyszámú megbetegedés úgyszintén félelmet gerjeszt az emberekben, igen sokan maradnak távol a gyülekezeti élettől, viszont Reformáció napja alkalmával több idős kért Úrvacsorát. Hiszem és vallom, Isten erőnkön felül nem próbál meg. Ez legyen megtartó erő a jövendőre nézve. (Zsold Béla ref. lp.)
Az emberek általában eltávolodtak egymástól, nem találkoznak úgy mint az elmúlt években. Az idős egyháztagok nagy része nem mer elindulni otthonról, főleg ha nincs ki elkísérje őket. A bátrabbak, a közép korosztály és egyes fiatalabb egyháztagok viszont, a központi szigorítások ellenére is, jönnek istentiszteletre, vesznek úrvacsorát, amelynek kiosztása a legbiztosabb körülmények között történt, betartva a püspökségi utasításokat is. A járványhelyzet bizonyára rányomra pecsétjét a bukaresti magyarok életére is, de Istenben bízva, hitünket megtartjuk itt a szórványban is, és kérjük a Jóistent, hogy minnél hamarab helyrejöjjön életünk. (Colda Juliánna és Savu Katalin presbiterek)
Amióta beállt a járvány, a szőlőkerti gyülekezetben majdnem a felére csökkent az istentiszteleteket látogatók aránya. A járvány első felében nem voltak istentiszteletek, csak Pünkösd ünnepén gyűltünk össze először. A nyár folyamán tapasztalható volt, hogy híveink lassan visszaszoknak a templomba. Egy gyülekezeti tagunk megbetegedett és kórházba került a járványos betegséggel. Istennek hála, bár kora előrehaladott (80 éves), két hét kórházi kezelés után felépült. Probáljuk betartani az egészségügyi előírásokat, habár egyesek nem szeretik és tiltakoznak a maszkviselés ellen. Isten segítségével hisszük, hogy ezen a megpróbáltatáson is túl leszünk nemsokára. Isten óvjon és segítsen mindannyiunkat! (Bíró Tivadar ref. lp.)
Még márciusban megfordult sokak fejében az a gondolat, hogy talán az emberekben megváltozik valami és többen fognak jönni templomba. Ez nem így történt, sőt leginkább a hűséges egyháztagok voltak azok, akik nem mertek templomba jönni. A sürgősségi állapot elején még lehetetőség volt a templom udvarán tartani istentiszteletet, de amikor már ezt sem lehetett, akkor a közösségi felületeken minden vasárnap közvetítettünk istentiszteletet vagy igehírdetést. Miután ismét kinyíltak a templomajtók, azt tapasztaltam, hogy akik igazán Isten igéje és a lelki közösség után vágyódtak, azok továbbra is eljöttek, legyőzve minden félelmet és akadályt. Én hiszem, hogy Isten nagyobb és erősebb mindenféle járványnál és ahol Isten Lelke van, ott nincs helye a félelemnek. (Illyés Márton ev. lp.)
Bakó Mária nyugalmazott tanár, a magyar katolikus gyülekezet oszlopos tagja, a járvány ideje alatt otthonról, a világhálón keresztül nézi és hallgatja a szertartásokat, mert így érzi magát biztonságban. Elmondása szerint, kevés idős személy bátorkodik elindulni a Barátok templomába (is), mert sokan messze laknak és a szállítási viszonyok is közbeszólnak. De vannak kivételek, még 90 évesek is, akik nem maradnak el soha. Legtöbben viszont a tévében nézik és hallgatják a lélekmelegítő szertartásokat.
A különböző felekezetű szépkorúakat magába ölelő Idősek Klubjának tagjai viszont csak telefonon tudják tartani a kapcsolatot, s ez nagyon elszomorítja a pedagógust és társait is. Ime a tanárnő erre vonatkozó gondolatai:
A bukaresti idősek és a járvány. – Fordítva is lehetett volna kezdeni, mivel ez az istenverés határozza meg az életünket és uralkodik rajtunk hónapok óta. Bizony nehéz és egyre nehezebb elviselni az általános nyomasztó légkört, amely csak erősebb lesz ahogy az idő telik.
Mi, az Idősek Klubja aktív tagjai szomorúan számolgatjuk, hogy egyre kevesebben tartjuk számon egymást. Tagjaink soraiból eltávozott szeretett Szabolcs barátunk és, furcsa módon, nem a járvány vitte el, hanem egy házi, hétköznapi baleset. Ami a legjobban hiányzik, az a hetente való találkozás, amit mindig nagyon vártunk. A több mint 15 évvel ezelőtt megalakult Klubunk a Petőfi Házban, ahova minden távolságot és kort megvetve, rendszeresen elmentünk baráti beszélgetésekre. egy csésze kávé vagy tea és sütemény mellett. Magyarul, csendesen elcsevegni, minden héten kedden délelőtt. Ennek hiányát is fájlaljuk. Mit tehetünk az adott helyzetben? Telefonon tartjuk a kapcsolatot. Laci barátunk, aki mindig tele van ötlettel, javasolta, hogy a beszélgetések napja a megszokott kedd legyen, de ez is lassan elmarad és akkor társalgunk, amikor eszünkbe jut.
Kérjük Istent áldjon és védjen a bajtól, hogy minél hamarabb láthassuk egymást.
Végezetül, én a megértés, a társaink gondjaira való figyelem, a hit, remény, szeretet jegyében kívánok jó egészséget az olvasóknak, bízva abban, hogy „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…”.
dr.Nagy Éva
alelnök – Brassói Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége
gondnok – Calvineum, Bukarest
Average Rating