0 0
Read Time:1 Minute, 36 Second

Vona GaborVona Gábor a Jobbik elnöke lemond tisztségéről, amennyiben pártja nem nyeri meg 2018-ban a választást, mivel ez személyes kudarcot jelentene számára.
Vona Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: az elnöki posztért akár újra is indulhat, hiszen ha egy százalékkal szenved vereséget a Jobbik, az nem feltétlenül jelent törést politikai pályafutásában.
A pártelnök-frakcióvezető beszélt arról is, régóta érlelődött benne, hogy Novák Előd elnökségi tagságát megvétózza. Mint hozzátette: a kritika soha nem jelentett problémát, de Novák Előd sokszor összekeverte a kritikát és a fegyelmezetlenséget.

A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja kizárta Novák Elődöt, aki visszaadja mandátumát.
Novák Előd nem pusztán alelnöki tisztségét vesztette el, hanem a parlamenti frakcióban tartott mostani bizalmi szavazás nyomán képviselői mandátumát is. Mirkóczki Ádám szóvivő tájékoztatása szerint a frakció 18 igen és 4 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta Novák Előd kizárását. A szavazás titkos volt.
A “Népszabadság” napilap kérdésére Novák Előd közölte: bár egyesek mindent megtesznek a pártszakadásért, ő továbbra is azért dolgozik, hogy ez ne következzen be.
Novák Előd Facebook-bejegyzésében, egyebek mellett, ezt irta:
„Életem legfájóbb döntését meghozva, eskümhöz hűen visszaadom képviselői mandátumomat, mivel Vona Gábor arról tájékoztatott, hogy kezdeményezésére az új pártelnökség felszólít engem a lemondásra. Vona Gábor szükségét érezte, hogy a frakcióból is kizárasson. Inkorrektnek érzem a tisztújítás után előállni egy ilyen durva szankcióval. Számomra a Jobbik sokkal több, mint egy párt vagy akár mozgalom: saját gyermekemnek tekintem, ezután is. Alapvető erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy ne hagyjam el, hanem legjobb tudásommal, erőmmel segítsem fejlődését. A Jobbik első alapszervezetének alapítójaként, egyelőre még az Országos Elnökség által megválasztott választókerületi elnökként tovább folytatom munkámat a XI. kerületben, s ha ki nem zárnak, egyszerű tagként, aktivistaként szeretnék tovább dolgozni a gyermekemnek tekintett Jobbikért. Ami a magánéletemet illeti: több időm lesz családomra, egészségemre, tanulásra, s valamilyen vállalkozás indításán is gondolkodom. Sajnos hiába ajánlottam fel egy évi jövedelmemet is, hogy abból létrejöhessen mozgalmunk egy hiánypótló jótékonysági intézménye, amit az elnökségben hiába próbáltam elérni hosszú évek során”.

Foto:
www.mno.hu

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.